Tech

Ellepték a robotok Las Vegast

Ellepték a robotok Las Vegast

Az idei Las Vegas-i CES (Consumer Electronics Show) sztárjai nem meglepő módon ismét a robotok voltak, akik mindenféle méretben és formában képviselték magukat. Mutatjuk a legérdekesebbeket!

A január 9-11. közt zajló expót mi is folyamatosan követtük, a héten írtunk már arról is, hogy voltak kinn rúdtáncos robotok, harci robotok, az LG hasznos robotjai, a rákos gyerekek társának szánt kacsa, vagy éppen az a háztartási társ, aki összehajtogatja a kimosott ruhákat.

A Sony is megmutatta az új Aibo robotkutyát, amire mindenki egy emberként csak annyit tud mondani: „awwww!”. A gépkedvenc első változata 1999-ben jelent meg, majd 2006-ban kivezették a piacról. A japán cég egy fejlettebb változatot dob ki belőle januárban, ami már mesterséges intelligenciát is kap.

Forrás: AFP

Az LG számos szerkezetet vitt ki a világ legnagyobb kütyüexpójára, köztük a CLOi robotokat, akinek három fajtája van:  felszolgáló robot, hordárrobot és bevásárló-asszisztens, mindegyik jellemzője, hogy kedves két szemecske pislog rajtuk.

Forrás: AFP

A humanoid cukiságok közt ott volt még a Mayfield Robotics Kuri nevű otthoni robotja. A félméteres házi szerkentyű tud táncolni, zenét lejátszani, és úgy reagál a simogatásra, mint egy macska vagy kutya, kameráinak köszönhetően videót is képes rögzíteni. Lézerek segítségével tájékozódik és közlekedik a lakásban. Márciusban jelenik meg 799 dolláros áron (kb. 200 ezer forint).

Forrás: AFP

Az Intuition Robotics ElliQ-ját arra tervezték, hogy az idősek társa legyen, és különféle tevékenységekkel segítsen szinten tartani mentális frissességüket. Emellett emlékeztetőt is küld, hogy ideje bevenni a gyógyszert, vagy más módokon szórakoztatja gazdáját.

Forrás: AFP

Nagy keletje volt azon szerkentyűknek, akik az emberek mindennapi életét könnyítik meg. A Blue Frog Robotics Buddy-ja hatalmas nagy szemekkel csodálkozik rá az őt körülvevő világra. Társrobotként emlékezteti gazdáját a napi teendőkre, találkozókra, kérdésekre válaszol, fel- és lekapcsolgatja a lámpákat. Főleg idősek mellé szánják, mert képes családtagot, mentőt hívni, ha szokatlan mozgolódást, vagy történést érzékel.

Forrás: AFP

Az egyik legaktívabb szórakozást minden bizonnyal az Omron Forpheus nevű modellje nyújtotta, ami pingpong-meccseket vívott az emberekkel. A robot képes reagálni az emberi testbeszédre, felmérni partnere képességeit, majd tanácsokat oszt játékával kapcsolatban.

Forrás: AFP

Aki nem remekel pingpongban, annál inkább szójátékokban, kipróbálhatta magát Scrabble-ben. A tajván ITRI által fejlesztett robot rengeteg fejlett technológia, többek közt mesterséges intelligencia és gépi látás segítségével képes „emberként” játszani ezt a népszerű játékot.

Forrás: AFP

Az egyik legkedvesebb külsejű szerkezet minden bizonnyal a Ling Technology Luka nevű robotmadárkája, amit gyerekeknek szánnak, ára 150 dollár (kb. 38 ezer forint).  Segít nekik megtanulni olvasni és történeteket mesél.

Forrás: AFP
Galéria
ABILIX EVEREST 5. FORRÁS: AFP

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK AZ IDEI CES-RŐL:

Olvasói sztorik