vízilabda

A tavalyi bajnok ZF-Eger szerezte meg a bronzérmet a női vízilabda ob I-ben, ugyanis hazai sikerét követően kedden idegenben is legyőzte az UVSE csapatát, így a bronzcsatát 2-0-ra nyerte meg.
2014. 04. 29. 20:25
A Szentes jutott lépéselőnyhöz a női vízilabda ob I első helyéért zajló rájátszásában, mivel vendégként tudott nyerni a Dunaújváros ellen szombaton, a döntő nyitómérkőzésén.
2014. 04. 26. 19:36
Harmadik egymás elleni összecsapásukon is legyőzte az Eger a Szegedet a rájátszásban, így ebből az elődöntős párból százszázalékos teljesítménnyel a címvédő jutott a döntőbe a férfi vízilabda ob I-ben.
2014. 04. 25. 19:38
Már 2-0-ra vezet összesítésben az Eger a Szeged ellen a férfi vízilabda ob I rájátszásának elődöntőjében, miután a hevesi alakulat a szombati hazai sikert követően a szerdai második összecsapáson, a csongrádi városban is nyerni tudott. A Szolnok szintén 2-0-s előnyre tett szert a Honvéddal szemben.
2014. 04. 23. 19:59
A vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a horvátoktól kedden büntetőpárbajban elvesztett Világ-liga meccs után magát hibáztatta. Ilyenre csak a legnagyobb edzők képesek.
2014. 04. 16. 07:55
A BVSC-Zugló -elsősorban az első negyedben nyújtott teljesítményének köszönhetően - legyőzte a Széchenyi Bank-FTC csapatát a férfi vízilabda ob I pénteki játéknapján.
2014. 04. 11. 22:02
Olvasói sztorik