Sport

Meghalt Felkai László

Gyaszgyertya(1)(1)(960x640).jpg (gyertya, gyász, )
Gyaszgyertya(1)(1)(960x640).jpg (gyertya, gyász, )

A korábbi kiváló vízilabdázó 1964-ben olimpiai bajnoki címet nyert a válogatottal. 73 évesen hunyt el.

Hetvenhárom esztendős korában elhunyt Felkai László olimpiai bajnok vízilabdázó – írja a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) hivatalos honlapja. Felkai karrierje során három olimpián vett részt, 1960-ban és 1968-ban bronzérmet szerzett a vízilabda-válogatottal, 1964-ben, Tokióban pedig aranyat. Abban az esztendőben ő lett az Év vízilabdázója Magyarországon.

Felkai László 1950-től kezdve 20 éven át szerepelt a Ferencvárosban, majd hét esztendőn keresztül a Bp. Spartacust erősítette. A válogatottban 120 alkalommal szerepelt, az olimpiai érmek mellett Európa-bajnok (1962) és Universiade-győztes is volt (1963, 1965).

Az aktív játék után edzőnek állt, 1982-t követően számtalan ifjú pólóst tanított meg a sportág alapjaira a KSI-ben, a Vasas-ban, a BVSC-ben, a Tungsramban és a Honvédban.

Felkai László temetéséről a család és a Magyar Vízilabda Szövetség a későbbiekben intézkedik.

Videó – Felkai László novemberben a Magyar Kupa négyes döntőjéről beszélt a Digi Sportnak:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik