A párt szerint a kormány gazdaságpolitikája egyre nagyobb megszorításokhoz fog vezetni. Varga Mihály kedden jelentette be, hogy csökkenteni kell az államháztartás kiadását.
A miniszter szerint 1700 milliárd forinttal, azaz a GDP 5,5 százalékának megfelelő mértékkel mérséklik a költségvetési kiadásokat az elkövetkezendő években.
A kormány engedélyezi, hogy a főváros hitelt vegyen föl a 3-as metróvonal felújításához, sőt kész állami garanciával segíteni a hitelfelvételt - jelentette be Varga Mihály, gazdasági miniszter.
A féléves államháztartási hiány jóval magasabb lett, mint tavaly vagy tavalyelőtt. A nemzetgazdasági miniszter szerint viszont csak a szokásos lefutás jellemzi az idei számot.
A devizahitelek forintra váltásáról a törvényeket idén el kell fogadni, hogy jövőre megtörténhessen az átváltás – mondta a gazdasági miniszter a hvg.hu-nak, aki a brüsszeli „harcokról" és az adóscsökkentési ígéretekről is beszélt.
Varga Mihály benyújtotta a költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatát, ami a kiadások 152 milliárd forintos növelésével biztosítja, hogy a tervezett állami vásárlásokra meglegyen a keret.
Év végére megszűnhet az utolsó devizahitel, még ebben a kormányzati ciklusban teljesülhet az egykulcsos szja, és módosíthatják a reklámadót – mondta a nemzetgazdasági miniszter.