Belföld

A Gyorskocsi utcában végződött a netadó elleni tüntetés

nyito5 (nyito5)
nyito5 (nyito5)

A netadó ellen tüntetőknek az első magyar közösségi portál atyja mondott beszédet. A parlameti szavazás napjára újabb tiltakozást hirdettek meg. A HírTV kapta az ívet. A hivatalos program már véget ért, de több ezer demonstráló a Parlament elé vonult. Rengeteg rendőr fogadta az Országháznál őket. A tiltakozók spontán beszédeket tartottak, ki akarták tűzni az EU-s zászlót, amit a szocialista Kunhalmi Ágnes tett meg végül a frakció ablakából. A tömeg erre elillant. Pár fiatal a Gyorskocsi utcában indított "szabadító akciót".

Az előző részek tartalmából:

  • Varga Mihály múlt kedden szellőztette meg, hogy Gigabájtonként 150 forint lenne az akkor még csak tervezett internetadó mértéke. 20 milliárd pluszbevételt remélt belőle a kormány.
  • Sokan azt mondták, az egész internetadó csak gumicsont: kormány ezzel a – várhatóan nagy felháborodást kiváltó – hírrel szeretné elterelni a figyelmet az amerikai beutazási tilalomból kipattant korrupciós botrányról.
  • Azonban kiderült az internetadó ötlete tényleg komoly. A teher ellen forrnak az indulatok. A vicces mémeken túl komoly ellenállás kezdődött.
  • Múlt hét vasárnap délután 18 órára óriástüntetést szerveztek a budapesti József Nádor térre. A békésnek induló demonstráció hivatalos befejezése után néhány tüntető számítógép-hulladékkal és szeméttel dobálta a Fidesz-székházat, többen be is másztak a kerítésen. A Hír TV stábját is megrohamozták. A demonstrálók 48 órás ultimátumot adtak a kormányak, hogy teljes egészében visszavonják a javaslatot.
  • A Fidesz ezzel szemben hétfőn benyújtott egy módosító indítványt, amelyben az javasolja: az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetőknél pedig havi 5 ezer forint legyen. A javaslat kimondja, hogy az adó alanya a szolgáltató, nem pedig az előfizető. A plafon egyszerű szemfényvesztés is lehet.
  • A rendőrség a vasárnapi demonstárció után hat tüntetőt vett őrizetbe, akik Rogán Antal szerint “politikai aktivisták”. Kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
  • A 48 órás ultimátum lejárta után az internetadó ellen tiltakozók ismét a József nádor téren gyűlnek össze kedden este 6-kor. Itt Várady Zsolt, az iWiW alapítója fog felszólalni, majd a tüntetők az Astoria és az Erzsébet híd érintésével a Clark Ádám térre vonulnak.
  • A Hír24 és a Technet kollégái a helyszínről, most élőben tudósítanak. Az internetadóról itt találtok meg minden cikket.

23:15 A fiatalok nem tágítanak

De a megmaradt pár tucatnyi tüntető egyre tanácstalanabb a Gyorskocsi utcánál. “Önismétlésbe fulladnak, a forradalom ma is elmarad” – írja Mandula kolléga. Kökény kolléga szerint próbáltak tárgyalni a rendőrökkel kevés sikerrel, telefonon érdeklődtek a fogdában lévőkről, illetve szamárfülezéssel zavarták meg a HírTV élőzését. Úgy látszik, a mai internetadó elleni tüntetés hamarosan kifullad.

22:47 Megindult a szabadító akció a Gyorskocsi utcában

Ami egyelőre annyiból áll, hogy körülbelül 100 fiatal üldögél a fogda előtt kormányellenes rigmusokat skandálva. Nincs attrocitás, de komoly a rendőri készültség. “Magyar rendőr velünk van!”, “Engedjétek ki!” – ezek a slágerek. Senki nem mer komolyabban kekeckedni a túlerőben lévő rendőrökkel – írja Mandula kolléga.

22:44 Nyugi van a Kossuth téren

Az MSZP-sek akciója után az Országház előtti terület szinte kiürült. Páran lézengenek, nézelődnek, álldogálnak. Úgy tűnik, érdemi esemény már nem fog itt történni, ezért átváltunk a Gyorskocsi utcába Mandula kollégához.

22:22 Kunhalmi Ágnes a legjobb tömegoszlató fegyver

Nem is értjük, mit görcsöltek a rendőrök a Parlament előtt. Elég lett volna az MSZP-s képviselő hölgyeket egy EU-s zászlóval maguk elé tolni a tüntetők arcába, máris hanyatt homlok menekült volna az összes. Legalább is Orosz kolléga szerint a szocialista politikusok akciója perceken belül elriasztotta a tiltakozók 90 százalékát. Vagy csak értelmetlen volt tovább maradniuk.

22:11 Kunhalmi Ágnes hekkelt

Mármint nem az Atlanti-óceán európai partjai mentén, Észak-Skandináviától és Izlandtól Észak-Afrikáig honos halat fogyasztotta a szocik budapesti elnöke, hanem EU-s zászlót lengetett az MSZP parlamenti frakciójának ablakából két képviselőtársnője közreműködésével. A tömeg természetesen felrobbant, kérdés, hogy felismerték-e a szocialista hölgyeket? Az viszont már tuti, hogy lesz mire ugrania a Fidesznek holnap.

21:58 Ez hamar ment…

Rövid tanakodás után el is indult egy menet a Gyorskocsi utcába, hogy “kiszabadítsa” a nem egy, hanem ÖT állítólag ott fogva tartott vasárnapi tüntetőt. Közben egy bátor fiú és egy lány nekiment az EU-s zászlóval a rendőrsorfalnak kamerák kereszttüzében Orosz kolléga szerint. Egyelőre sikertelen az akció.

21:53 Lassan leoltják a lámpákat

Mármint a tüntetés lámpáit, mert a Kossuth téren már rég nem égnek a fények. Kökény kolléga szerint most már tényleg szállingóznak haza az emberek, de azért fognak még maradni. Felvetődött, hogy páran átmennek a Gyorskocsi utcába, ahol állítólag fogva tartanak még egy (valójában öt) fiatal srácot a vasárnapi tüntetők közül.

21:47 A londoni magyarok is tüntettek

A Trafalgar téren gyűltek össze az internetadó ellen tiltakozó magyarok és angol szimpatizánsok a brit fővárosban. A mobilos performansz volt ott is a főszerepben:

21:41 Objektumvédelem van foganatosítva

Kökény kolléga beszélt a rendőrökkel. Azt mondták neki, hogy a tömeg viselkedése nem indokolja az oszlatást, és jelenleg csak a Parlamentet védik. A radikálisok még izmoznak, de a tömeg nagyobbik része lehurrogja őket.

21:32 EU-zászlót akarnak a Parlamentre

A tüntetők épp egy egy EU-zaszlót lobogtatnak és azt üvöltik: “Tűzzük ki!” Merthogy a Parlamenten olyan nincs csak egy székely zászló és egy magyar. Folyamatosan skandálják, hogy “Hol az EU-zászló?” – írja Orosz kolléga.

Mandula úr szerint az “ultrák” 6-8 fős csoportokban a tömeg elején, egyelőre várakozó állapotban vannak. A téren láthatóan a békepártiak vannak többségben, a hangulat nem kedvez a radikálisoknak és a rendőrök is meggyőző létszámban vannak, nem valószínű, hogy megismétlődik a két nappal ezelőtti balhé.

21:21 “Ruszkik haza! Mocskos Fidesz!”

Ezek az új slágerek. 1-2 ezren vannak a Kossuth téren. Rengeteg a rendőr, köztük a roham fajta is. A parlament körüli utcákban is sok a rendőrfurgon. A Clark térre érkezők közül a vége nem is tudja, hogy az eleje átjött – írja Orosz kolléga

Mandula riporter: békés tüntetésre, erőszakmentességre szólítanak fel az OGYM-esek. Egyelőre nincs balhé.

21:14 De vannak ultrák?

Merthogy ezt írja Mandula kolléga: “Zajlik a Hyde Park az Ország Gyűlése Mozgalom sátra előtt. A tüntetők 1-2 perces felszólalásait hallgatja a tömeg, az ultrákat láthatóan nem elégítik ki a langymeleg, amatőr szónoklatok”.

Erre én: “De vannak ultrák??? Ez új…”

Errő ő: “Igen, és egy részük már farkasszemet néz a rendőrökkel. A mikrofonból épp visszaparancsolni igyekeznek őket”.

Természetesen lehet, hogy nem keményvonalas fociszurkolókról van szó.

Közben a Zoltán utcában öltöznek a készenléti rendőrök – írja Medvegy kolléga. Kökény kolléga meg mindent megerősít.

21:03 Már több ezren vannak a Kossuth téren

És folyamatosan érkeznek a tiltakozók tudósítónk szerint. Az Ország Gyűlése Mozgalomnak a helyszínen van sátra, hangosítása és mikrofonja. A tüntetők e köré gyülekeznek. A tüntetők a mikrofonba mondanak felváltva rövid beszédeket. Picit sötét van:

20:52 Bejött a skandálás

Mandula kolléga jelenti, hogy már most százak vannak a Kossuth tér közepén, és folyamatosan érkezik az utánpótlás tüntetőkből tömött sorokban. Jelentős a rendőri készültség. “Gyertek ki! Gyertek ki!” – skandálja a tömeg. A rendőrök sorfallal vették körbe a Parlamentet.

20:45 Több százan tartanak a Kossuth tér felé, vagy valahova…

Ez már a program nem hivatalos része. Több tudósítónk is megerősítette, akik a tömeggel tartottak. A tömeg a Lánchídon vonul. Az “Orbán, takarodj!” és a “Kossuth tér!” a sláger. Utóbbi inkább csak szorványos skandálás. Rengeteg a 20-30-as éveiben járó fiatal. Egy társaság azt beszéli, hogy “Verához mennek afterezni”. 

Még bármi lehet. Várjuk a fejleményeket…

20:33 Szállingóznak az emberek

A Hír24 hírműsorának riportere, Rédli Balázs szerint még vannak a Clark Ádám téren, de a tömeg egy része már elindult hazafelé. A tüntetés fegyelmezetten, békésen zajlott le – tette hozzá.

20:25 “Ez csak a kezdet!” – az új jelszó

A szervezők újra felhívják a figyelmet, hogy a november 17-ei héten várják a tüntetőket, ha a kormány nem vonja vissza az internetadóra vonatkozó javaslatát. A tüntetésnek hivatalosan vége van. Többen skandálták, hogy a tömeg vonuljon a Kossuth térre. Még várunk, de valószínűleg nem lesz folytatás.

20:23 A Himnusz következik

A tüntetés lezárásaként. Megtelt a Clark Ádám tér.

20:18 A tömeg eleje…

…megérkezett a Clark Ádám térre – írja Mandula kolléga. Egyébként így nézett ki a tömeg eleje:

20:13 Itt kapja az ívet a HírTV

Bocsesz, az előbb lemaradt. Lenne az a tudósító, aki nem lennénk ma, péládul ő:

20:09 “Adjuk át a Várbazárt!” – skandálják

20:06 Több százan a Fidesz-székháznál Pécsett

A Facebookon szerveződött az a tüntetés, amely kedden kora este kezdődött a város főterén. A Facebook-csoportban 1200-an jelezték részvételüket a kedd este Pécs főterére szervezett internetadó-ellenes tüntetésre. Nagy részük el is jött: 800-1000 főre becsülték többen a résztvevők létszámát, több, mint kétszer annyian voltak, mint a hasonló célú vasárnapi megmozduláson – írja tudósítónk.

A Széchenyi téren felszólalt Mellár Tamás is, a Pécsi Tudományegyetem tanára, aki korábban a Fidesz színeiben politizált néhány méterrel arrébb a pécsi közgyűlés ülésein. A közgazdász azt sem tartotta kizártnak, hogy a kormány egy állami internetszolgáltató alapítását fontolgatja.

A főtéren többen elmondták még véleményüket, majd a tömeg a NAV székháza elé vonult, egyebek mellett a „Bűnözőknek nem adózunk” és az „Orbán takarodj” rigmusokat skandálva. A tüntetés végül a Fidesz belvárosi székháza előtt oszlott szét, rendbontás nélkül.

A budapesti szervezők szerint egyébként tüntettek Debrecenen, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Vácon és a lengyel fővárosban Varsóban is az internetadó ellen.

19:59 A HírTV kapja az ívet

A szekuritival védett HírTV megpróbal bejelentkezni a hídrol, de sokan megálltak és “modortalanságokat üvöltöznek” – fogalmaz Orosz kolléga, aki szerint egyébként nagy az összetartás és a szeretet a tiltakozók közt. “Nem vagyunk bogarak” – ezt pedig dajcstominak üzenik. A tömeg eleje egyébként már elhagyta a Várkert bazárt.

19:47 Amikor Gyurcsánytól lopják a show-t

Elhangzott egy nénitől, hogy “ez jobb, mint amiket a DK szokott csinálni” – írja Medvegy Kolléga.

Ambrus kolléga jelenti: “a menet legvégén voltam, a Múzeum körúton már megindult a forgalom a menet elvonulása után pár perccel.” Az Erzsébet híd budai hídfőnél viszont hatalmas a dugó. Az autósok dudálnak. A tüntetők szemfülesen válaszolnak: “Aki dudál, velünk van!”

A tömeg egyébként békésen halad.

19:41 Kétségbeesett segélykiáltás

19:37 “Lógni fogtok tolvajok!”

Már ezt is skandálja egy társaság, meg azt, hogy “Mocskos Fidesz!”. A szervezők rendre intik őket.

19:34 Internet dolog

Mr. Technet, azaz Bátky “BZ” Zoltán kolléga mellett egy joviális, idős társaság arról beszél, hogy ugyan csak a gyerekeiknek fontos “ez az internet dolog”, de nekik kötelességük volt kiállni mellettük. “Meg aztán a pofátlanság már minket is dühít” – tette hozzá kedves hangon egy néni BZ szerint.

19:31 A Belváros öltönyös fenegyereke is a helyszínen

 

19:30 Az Erzsébet hídnál a tömeg

A menet eleje lassan az Erzsébet hídhoz ér. Tudósítóink szerint a tömegben több ellenzéki politikus is feltűnt, például Karácsony Gergely a PM-ből, Varjú László és Kakuk György a DK-ból. 

A vasárnap őrizetbe és ma kiengedett tüntető, Rózsa Milán, aki felmászott a székház erkélyére a elmondta nekünk, hogy csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítják, bár a felvételeken látszik, hogy nem dobál, nem tör-zúz, csak az erkélyen áll – tette hozzá.

“Nem kell netadó! Orbán takarodj! Európa, Európa!” – skandálják az emberek.

19:17 Na, ez már tényleg az élő stream!

Bizony:

17:18 Autóval mennél a Belvárosba? Eszed ágába ne jusson!

Az internetadó elleni demonstráció miatt több kerületben is lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten. Az Erzsébet hidat és a Lánchidat 6 és 9 óra között felejtsd el már most! Részletek itt.

17:15 Ugyan még nincs tüntetés, de…

..mi már el is kezdjük élő közvetítésünket. Egyelőre annyi hír érkezett egyik olvasónktól, hogy a köztársasági elnök palotájánál és mögötte az oroszlános udvarban 20 rendőrautóban és buszokban várakoznak a készenléti rendőrök. Aki arra jár megerősítheti. Illetve ha láttok, fotóztok valami érdekeset, küldjétek el Facebook oldalunkra üzenetben!

Olvasói sztorik