Belföld

Mégsem tűnt el Varga Mihály

Helyreigazítjuk a Nemzetgazdasági Minisztérium helyreigazítását.

Kedden írtuk meg, hogy bár a nemzetgazdasági miniszternek beszédet kellett volna tartania a vasárnapi zárva tartásról, nem jelent meg egy, a Vállalkozók és Mulkáéltatók Országos Szövetsége által szervezett rendezvényen.

Nem sokkal a hír megjelenése után szerkesztőségünk postaládájában landolt a Nemzetgazdasági Minisztérium helyreigazítási kérelme. Miszerint: „A leírt állítással ellentétben nem volt arról szó, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr részt vesz Európai Kereskedelem Napja nevű szakmai rendezvényen. Az NGM nem adott ki ilyen tartalmú meghívót, illetve az MTI-ben (Agenda, Napi vártható események) sem szerepelt ilyen információ.”

Márpedig mi igenis kaptunk sajtómeghívót a rendezvényről:

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tisztelettel meghívja Önt az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Európai Kereskedelem Napja eseményre.

A rendezvény központi témái: a kereskedelmi szektort érintő aktuális kérdések.

A rendezvény fővédnöke: Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter

Időpont: 2014. november 11., (kedd) 10:00 óra
Helyszín: CORINTHIA GRAND HOTEL ROYAL, Valletta II. terem
1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.
Program:

09:30 – 10:00 Regisztráció

10:00 – 10:50 Ünnepélyes megnyitó, beszédek:
Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter
Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke
Moderátor: Krisán László, a VOSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Szekciójának elnöke

10:50 – 11:05 Kitüntetések átadása:
Klauzál Gábor Elismerő Oklevél
Magyar Kereskedelemért Nagydíj

11:05 – 12:00 Szakmai Fórumbeszélgetés:
Téma: Kereskedelmi szektort érintő aktuális kérdések
Moderátor: Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója

12:00 – 12:10 Sajtókérdések, interjúk

12:10 – Állófogadás: Átrium II.

 

Varga Mihály egyébként nemcsak a vállakozókat, hanem az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagjait is kerüli, ugyanis nem jelent meg a testület szerdai ülésén, ahol a jövő évi költségvetésről faggatták volna – írja a hvg.hu. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik