Még az idén a magyar piacra akar lépni a világ egyik legnagyobb ingatlanos franchise-hálózata, az amerikai Coldwell Banker. A hazai nagy láncok egyelőre nem aggódnak, közben gőzerővel folytatják saját rendszerük bővítését.
Tavaly Szlovákiába összesen 27,044 milliárd korona értékben érkezett külföldi működőtőke a pozsonyi statisztikai hivatal adatai szerint. A legnagyobb külföldi befektetők listáját Magyarország vezeti 6,191 milliárd koronával.
A kormánykoalíció törvényjavaslata értelmében újra kizárólag a Magyar Követeléskezelő Rt.-nek értékesíthetné az APEH-el szembeni adó- és járuléktartozásokat.
Hat év alatt 275 milliárd euró értékű beruházást hajt végre a Dunaferr Rt. Az előzetes adatok alapján a cég tavalyi konszolidált árbevétele 232 milliárd forint volt, míg az adózás előtti nyereség elérte a 22 milliárd forintot.
Aranyérmet szerzett a György-Villa Pincészet prémium kategóriájú gasztronómiai borcsaládjából a 2002-es Villányi Merlot a Challenge International du Vin nemzetközi borversenyen. A szakember szerint ezt nem tudják kihasználni a termelők.
Egyeztetésre hívta péntekre az Auchan Magyarország Kft. a cég felszámolását kérő „hitelezőit" – derül ki a Figyelő legfrissebb számából. A társaság a lap korábbi cikke nyomán ugyanakkor tagadta, hogy adósságai volnának.
Magasabbrendű szempontok miatt a MÁV nem támadja meg a 130 milliárdos közbeszerzési eljárásának eredményét megsemmisítő döntést, bár nem ért egyet azzal. Tízmilliós büntetését pedig jelképesnek tartja.
A szlovák gazdasági minisztérium szóvivője szerdán úgy nyilatkozott, hogy a hozzájuk eljuttatott tájékoztatás szerint a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyár Szlovákiát választotta több mint 500 millió eurós beruházása színhelyéül - közölte az MTI.
Alapvető reformokra van szükség ahhoz Magyarországon, hogy tartható legyen az euró 2010-es bevezetése - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Budapesten a brit és a kanadai kereskedelmi kamara közös rendezvényén.
Erősebben nyitott a forint a bankközi devizapiacon szerdán, az eurót 250,60/80 forinton jegyezték, mintegy egy forinttal gyengébben a 251,55/65 forintos keddi árfolyamnál. A forint 11,21 százalékon állt fél tíz körül a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Az EDS informatikai cég 4 millió dollár, részvényenként 1 cent nettó árbevételt ért el 2005 első negyedévében szemben a tavalyi év hasonló időszakának 12 millió dolláros veszteségével, amely részvényenként 2 cent volt.
Az ACNielsen Piackutató Kft. tavalyi forgalma 1,63 milliárd forint, amely 2 százalékkal haladja meg az előző évit. A vállalat megerősítette piacvezető pozícióját a magyarországi piackutató szektorban.
A negyedik legnagyobb olajtársaság az első negyedévben 50 százalékkal 2,919 milliárd euróra növelte adózott eredményét egyszeri tételek nélkül az egy évvel korábbi 1,946 milliárd euróhoz képest.
A két cég márciusi megegyezése alapján a német Lufthansa légitársaság szerdán megtette részvényenkénti 8,96 svájci frankos ajánlatát a svájci Swiss légitársaságra. Az elfogadásra június 2-ig szól a határidő.
Az történt, ami az elemzők is vártak: az Alan Greenspan vezette Federal Reserve Nyíltpiaci Bizottsága újabb 25 bázisponttal emelte az amerikai irányadó kamatot. Erősödött a dollár.
A tavalyi eredmények után kifizetett csaknem 172 milliárd forint osztalékból 143 milliárd jutott külföldi tulajdonosoknak – adta hírül a Napi Gazdaság.
Ma a kormány elé kerül a kereskedelmi törvény módosítása. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) olyan tervezetet visz a kabinet elé, amellyel rajta kívül senki sem elégedett.
Összesen 44 millió eurós beruházással Dunakeszin és Soroksáron épül az osztrák tulajdonú ingatlanfejlesztő cég, az ABLION Kft. első két ABLON Buy-Way áruháza - jelentette be az ABLON Kft. kedden.