táplálkozás

Kutatások során amerikai kutatók jöttek rá, hogy a rezveratrol nevű vegyület képes megakadályozni a hibás, illetve mutáns erek kialakulálást a szemen belül és kívül. A tudósok a The American Journal of Pathology című szaklapban beszámoltak arról is, hogy az alkotóelemnek már a kutatások előtt is öregedés gátló, illetve rákellenes hatást tulajdonítottak. A szőlő azért termeli [...]
2010. 06. 28. 10:23
A szakértők hangsúlyozzák nemcsak az interneten éjjel-nappal fellelhető bulimia és anorexia pártoló oldalak jelentik a veszélyt, hanem az is, hogy ezeken az oldalakon a fiatalok névtelenül támogatást kapnak ahhoz, amit csinálnak. Dina Borzekowski, a Johns Hopkins Orvosi Egyetem docense munkatársaival 180 táplálkozási zavart támogató oldalt vizsgált meg. Az eredmények tanúsága szerint a táplálkozási zavarokat népszerűsítő [...]
2010. 06. 23. 10:32
A felmérés eredményét a brazil egészségügyi minisztérium adta közre, ebből derült ki a szomorú tény: 2009-ben a 190 millió lakosú ország mintegy 46,6%-a túlsúlyosnak számított. Alig három évvel korábban ez az arány még 42,7% volt. A helyzet pedig még ennél is lehet rosszabb, ugyanis nemcsak a túlsúlyosak száma, hanem az elhízottaké is nő: 13,9%-ra emelkedett [...]
2010. 06. 22. 13:08
Az elhízott nők nehezebben találnak maguknak partnert és négyszer gyakoribb náluk a nem kívánt terhesség, míg a férfiak esetében a párszerzés nem, ellenben a szexuális teljesítmény gondot okozhat. Szakértők a 18-69 éves korosztályban közel tízezer felnőttet kérdeztek meg és a kapott válaszok alapján elemezték a szexuális életüket. Kijelentették, hogy a túlsúly nemcsak a fizikális teljesítőképességet, [...]
2010. 06. 16. 12:50
A sörnek nyilvánvaló negatív élettani hatásai mellett, ami jórészt alkoholtartalmának köszönhető, számos pozitív tulajdonsága is van. Meglepő, de a sör talán az egyik legegészségesebb szeszesital, hiszen nélkülözhetetlen ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmaz, ami jótékony hatással van az anyagcsere folyamatokra. A folyékony kenyérről illik tudni azt is, hogy remek vízhajtó, amivel gátolja a vesekő-képződést, altató és [...]
2010. 06. 16. 07:26
Arra a kérdésre, amely a közeli barátok számára kérdezett rá, a résztvevő 83000 ember több mint fele azt válaszolta, hogy 5-nél kevesebb. 31%-nak 5-nél több, míg 6%-nak egyáltalán nincs közeli barátja. Stresszes pillanatok a válaszadók 62%-ának életében előfordultak, 14%-uk ráadásul egész nap erősen fesztült. Csupán a kérdőívet kitöltők 14%-a nyilatkozott úgy, hogy életében nem tapasztal [...]
2010. 06. 07. 16:56
Egy most készült tanulmány szerint Németország lakossága egyre kövérebb lesz. Már minden második felnőttre igaz, hogy – a 2009-es adatok szerint – túlsúlyos. A tendencia kétségtelen, egy négy évvel ezelőtti felmérés adatai még azt mutatták, hogy 50%-nál kevesebb ez az arány. Érdekes, hogy az egyedülállókra kevésbé jellemző, hogy elhanyagolnák a súlyukat. A nőtlen férfiak 56, [...]
2010. 06. 02. 14:14
Az az anyag, amitől az eper a piros, a szeder a kék színét kapja, az antocián. Kutatók rámutattak, hogy ez a színezőanyag hatékonyan semlegesíti a szervezetben található szabad gyököket, amik a sejtmutációkat, így a rákot is okozhatják. Ezek a bogyók ráadásul nem csak antociánban gazdagok, de rengeteg bennük az értékes C-vitamin is. Nem csoda, hogy [...]
2010. 06. 01. 13:12
A „győztes” ital körülbelül akkora kalóriabevitellel egyenértékű, mint ha valaki hatvannyolc szalonnacsíkkal indította volna a napot. Az italból egyetlenegy pohár is 2010 kalóriát, 153 gramm cukrot és 68 gramm telített zsírsavat tartalmaz. A kalóriabomba tulajdonképpen nem más, mint egy tejturmix, amiben mogyoróvaj, csokifagyi és tej is található. A húsz legrosszabb ital listájának második helyére egy [...]
2010. 05. 28. 11:01
Sara Bird, egy 44 éves, kétgyermekes üzletasszony hívta fel a nyilvánosság figyelmét a legújabb testképzavarra. A nő 5 évvel ezelőttig ugyanis abban a hitben volt, hogy karcsú, hogy keveset eszik, miközben szinte az egész napot végignassolta eközben pedig súlyosan elhízott. Sara állítása szerint akkor szembesült a riasztó helyzettel, amikor egy orvosi vizsgálat során ráállították a [...]
2010. 05. 26. 13:53
A London School of Hygiene and Tropical Health arra hívja fel a figyelmet, hogy meglepően kevés összehasonlítás készül a biotermékek és a hagyományos módon előállított élelmiszerek között. Rámutattak arra is, hogy a biotermékek hatását csak rövidtávon vizsgálják, a hosszabb távú hatásaikat nem. Egy amerikai táplálkozási szakfolyóirat szerzői átböngészték az utóbbi ötven év tanulmányait és nem [...]
2010. 05. 26. 07:27
Ha egy kiadós reggelivel indul a nap, az az esetek többségében már kulcs a jó napkezdéshez. Hétvégén nem csak energiával tölthetjük fel magunkat, hogy nagyobb kedvvel lássunk neki a hétvégi teendőknek, de mindezt megkoronázhatjuk azzal is, ha összeül a család. Ennek ellenére sokan inkább a reggeli étkezésen spórolnak és üres gyomorral vágnak bele a tennivalókba. [...]
2010. 05. 25. 06:46
A régióban 100 konyhát vizsgált meg az intézet és arra a következtetésre jutott, hogy alapvető változtatásokra van szükség, hiszen a helytelen táplálkozás később olyan betegségekért lehet majd felelős, mint az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Egy 2009-es vizsgálat például kimutatta, hogy majdnem hétszer annyi só kerül a gyermekek szervezetébe, mint ajánlott, ráadásul friss [...]
2010. 05. 18. 15:32
Olvasói sztorik