Élet-Stílus

Buta és túlsúlyos lesz a következő generáció?

Hiányosak az 1-3 éves gyerekek táplálási szokásai, ráadásul nagyon keveset fogyasztanak vasból, ami kulcsfontosságú lenne a szellemi fejlődéshez.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága végzett hiánypótló, reprezentatív felmérést a gyerekek tápláltsági állapotáról. 211 édesanya vállalta, hogy a felmérés keretében naplót vezet arról, milyen ételeket adott gyermekének. A Társaság elnöke elmondta, hogy egyértelműen kirajzolódott, hogy a magyar lakosság már kiskorban rosszul táplálkozik: minden harmadik gyerek vashiányos, 80% pedig nagyon kevés vasat kap.

Ez azért nagyon elszomorító, mert a vas a szellemi fejlődéshez elengedhetetlen ásványi anyag, hiánya visszafordíthatatlan következményekkel is járhat: viselkedési zavarokat, rossz iskolai teljesítményt okozhat. A szakértő rámutat, hogy a napi ajánlott mennyiség 8 milligramm, amit szigorúan ellenőrzött bébiételekkel és tejtartalmú italokkal el lehet érni. További komoly problémát jelent az, hogy a gyermekek közel négyszer annyi sót esznek meg, mint amennyire szükségük lenne, de hozzáadott cukorból is sokat kapnak a kicsik. A dietetikusok szerint ennek is betudható, hogy folyamatosan nő a korai elhízottak és a cukorbetegségben szenvedők száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik