szőlő utcai javítóintézet
Az ellenzéki párt szerint a Szőlő utcai intézetben történtek megrendítették a közbizalmat.
A publicista szerint tüntetésük és Magyar Péter tiltakozó menete nem verseng egymással. A cél közös: a magyar állam ne legyen állami gondozottak és fiatalkorú nevelőintézetisek stricije.
A gyerekeket ablakkilinccsel verő volt dolgozók is rács mögé kerültek.. Kovács-Buna és a két másik férfi is fellebbezett.
Aki nem jött el a Nyugati térre.
A Tisza Párt elnöke felsorolt eseteket, amikor szerinte az állam magára hagyta a kiszolgáltatott gyerekeket.
Állásfoglalásuk szerint súlyosan sérti a fiatalkorúakkal szembeni büntetőjogi és gyermekvédelmi elveket
A megkérdezettek 75 százaléka szerint rendszerszintű a baj.
Súlyos bántalmazásokról is beszámolt a fiú, aki 14 évesen került be a javítóintézetbe.
Akár öt évet is kaphatnak a fiatalokat bántalmazó férfiak. A negyedik őrizetbe vett személy kényszerintézkedédéről később döntenek.
A Magyar Kriminológiai Társaság felajánlja szakértelmét.
A gyerekvédelmi szakember szerint egyetlen felnőtt sem kapott felhatalmazást, sem itt, sem máshol, hogy vadállatként viselkedjen.
Előtte elmondta, hogy bent megverték. A vizsgálatról visszafelé szökött meg.
A Szőlő utcai botrány újabb fejleményeiből az látszik, hogy az egyik oldalon vannak a bűnelkövető gyerekek, a másik oldalon a velük foglalkozók, akik ez esetben szintén bűnelkövetők.
A Szőlő utcai ügy nem önmagában áll: a Fidesz egyszerre több hitelességi kihívással szembesül a politológus szerint.
A gyereket megverő megbízott igazgató, és a most őrizetbe vett másik három személy kényszerintézkedéséről később döntenek.
Debrecenből érkezik, és április végéig látja el ideiglenesen az intézményvezetői feladatokat.
A színésznő úgy fogalmaz: itt nincs kérdés, csak ítélet lehet.
A főpolgármester a néhai Ferenc pápa szavait ajánlotta a kormány figyelmébe.
A döntés nem a Szőlő utcában történtekre, hanem a háborús veszélyhelyzetre hivatkozik.
Hatra nőtt a gyanúsítottak száma.
Az újságíró sem hagyta szó nélkül a minap nyilvánosságra került felvételeket, melyeken a Szőlő utcai intézet megbízott igazgatója fiatalokat bántalmaz.
Molnár Áron sem hagyta szó nélkül azokat a nyilvánosságra került felvételeket, melyeken az látható,
Szerinte kérdések sorát veti fel, hogy a katolikus egyházi vezetés egy kipróbált ügynököt éppen ilyen helyen hagyott működni.
A demonstrációt vasárnapra hirdette meg.