Bár a tagállamok előzőleg megállapodtak abban, hogy a mostani helyzetben értelmetlen a kétoldalú megbeszélés, a külügyminiszter szerint a békéhez tárgyalásokra van szükség.
A külügyminiszter elmondta, hogy továbbra is a lehető legtöbb forrást szeretnénk biztosítani ahhoz, hogy a magyar honvédség „a NATO-n belül is erős és számunkra büszkeségre jogot adó hadsereg legyen”.
Már 6000 milliárd forint felett jár az akkumulátorgyártó cégek magyarországi összberuházása. Eddig Dél-Korea volt az első számú befektető, de most Kína egyetlen lépéssel beérte.