Belföld

Szijjártó szerint a gazdasági nehézségek ellenére is lesz forrás az üldözött keresztények segítésére

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A világ üldözött keresztény közösségei a gazdasági nehézségek ellenére is számíthatnak Magyarország támogatására, a kormány elkötelezett az eddigi programok folytatása mellett – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Londonban.

A tárcavezető a fegyveres konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak megelőzéséről szóló londoni konferencián kiemelte, hogy hazánk több mint ezeréves keresztény államisággal rendelkező nemzetként felelősséget érez az üldözött keresztények iránt világszerte.

Hangsúlyozta: ezért indították el öt évvel ezelőtt a Hungary Helps programot, amelynek keretében már körülbelül 80 millió dollárt fordítottak egyebek mellett

  • otthonok és intézmények újjáépítésére,
  • iskolák és kórházak működtetésére,
  • gazdasági támogatásokra annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az érintettek helyben maradását vagy hazatérését.

Tájékoztatása szerint 54 országban mintegy egymillió embernek nyújtott segítséget Magyarország.

Szijjártó Péter a brit külügyi tárca által szervezett rendezvényen sajnálatosnak nevezte, hogy a 21. században is gyorsan terjednek különböző szélsőséges ideológiák, és még mindig sokak vannak kitéve etnikai és vallási alapú üldöztetésnek, ami gyakran együtt jár a szexuális erőszakkal is.

Kiemelte, hogy a magyaroknak történelmi tapasztalataik vannak ezzel kapcsolatban, miután az országot szélsőséges ideológiák szállták meg a második világháború alatt és azt követően is, és ekkor számos helyi nő lett szexuális erőszak áldozata.

A miniszter arról számolt be, hogy ezért hazánk kiemelt figyelmet fordít erre a területre, és külön támogatást nyújtott például a nigériai katolikus egyháznak és az iraki káld katolikus egyháznak az iszlamista terroristák áldozatává vált lányok és nők rehabilitációjának elősegítésére.

Hozzátette: a magyar kormány minden gazdasági nehézség, az európai recesszió és a fennálló kihívások ellenére is elkötelezett ezen programok folytatása mellett, az üldözött keresztény közösségek továbbra is számíthatnak Magyarország támogatására.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik