Az összes sürgősségi szakorvos felállt, és decemberben – illetve várhatóan januárban sem – tudnak ügyeletet kiállítani az intézményben – olvasható a levélben.
Bár a kormány az „elhalasztott” beruházások közé sorolta a budai szuperkórház megépítését, a költségvetés állapota alapján a Della vendége, Kunetz Zsombor azt jósolja: végleg lehúzzák majd ezt a projektet az állami beruházások listájáról.
A „rendes munkaidőben” még nagyjából meg tudják oldani, hogy legyen elég szakorvos a kórházban, az ügyeletek biztosításához már külsős szakembereket is be kell vonni.
H. A. várandós kismama, március 29-én derült ki róla, hogy koronavírusos. Kórházba került, de ma már otthon lábadozik. Lapunknak elmesélte a kálváriáját.