A múlt héten megkéselt Salman Rushdie feje fölött több mint harminc éve lebeg az iráni ajatollah által kiadott halálos ítélet – a Sátáni versek-botrányról pedig ma már tudjuk, hogy baljós nyitánya volt egy korszaknak, aminek dilemmái és feszültségei között a mai napig őrlődünk.
Péntek délelőtt több késszúrással megsebesítették Salman Rushdie indiai származású írót egy New York-i fellépésen. Az elkövető személyéből és számos körülményből arra lehet következtetni, hogy szélsőséges iszlamista leszámolási kísérlet történt.
Hamis holokauszt történetet terjed? A Kaleta-ügy – higgadtan. Salman Rushdie-interjú. Valentyina Tyereskova beszáll. Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.
Harminc év telt el azóta, hogy Salman Rushdie Sátáni versek című regénye szabályos nemzetközi krízist okozott. A BBC annak járt utána, hogyan látják most a történeket az események akkori szereplői.