A Fidesz- és a KDNP-frakció alakuló ülést tartott, ahol kiderült, hogy Kövér László maradhat a házelnök. Ott volt a kormányfő is, aki azonban csak a képviselőcsoport ügyeiről beszélt.
Rogán Antal szerint nem ragaszkodnak a kétharmad-egyharmad kormánypárt-ellenzék arányhoz, mindamellett a 14-15 bizottsági elnöki posztokból ötöt adnának át.
Ismeretlen tettes ellen nyomoz és a belvárosi önkormányzatnál vizsgálódik hónapok óta az ügyészség - tudta meg a HVG. Az V. kerület szerint nincs vizsgálat.
Az új parlament május 6-án, az új kormány június elején alakulhat meg - mondta az InfoRádióban a Fidesz-frakcióvezető, aki adóhatósági vizsgálatot kezdeményezett maga ellen.
Viktória és László. Erika és Tamás, valamint Róbert és Brigi. Ők a Hír24 közéleti sorozatának főszereplői. M. Kiss Csaba keresi a szomszéd igazát. 11. rész.
Viktória és László. Erika és Tamás, valamint Róbert és Brigi. Ők a Hír24 közéleti sorozatának főszereplői. M. Kiss Csaba keresi a szomszéd igazát. 11. rész.