Milliméter pontossággal dolgozik az a robot-sebészkar, amely már műtéteket végez a Semmelweis Egyetem klinikáján – közelről néztük meg, hogyan. Az ezt irányító orvosok szerint ez még csak az út kezdete.
Előkerült a virtuális rapper hangját kölcsönző hús-vér MC, aki szerint FN Meka megalkotói egyszerűen eltűntek, miután ő felrappelte a szövegeket. Sőt: most már azt mondja, a szövegeket sem mesterséges intelligencia írta, hanem ő maga.
Három éven belül több ezer robot fog besegíteni Magyarországon a vendéglátásban és az egészségügyben a hazai fejlesztésű fertőtlenítő, felszolgáló és nővér robotokat is készítő Enjoy Robotics szerint.