Tech

Humanoid robotot mutatott be Elon Musk

Tesla / AFP
Tesla / AFP

Elon Musk pénteken egy, a mesterséges intelligencia köré szervezett eseményen rántotta le a leplet a Tesla sokat emlegetett humanoid robotjáról, az Optimusról – írja a The Guardian. A milliárdos úgy gondolja, hogy a robotok az autóknál is komolyabb üzletet fognak jelenteni.

A bemutatón a gép prototípusa a színpadon sétált, integetett, valamint „táncolt”.

Egy olyan videót is bemutattak, amelyen az Optimus különböző feladatokat lát el, például egy dobozt cipel vagy növényeket öntöz.

„Célunk, hogy a lehető leggyorsabban elkészítsünk egy hasznos humanoid robotot” – mondta Musk. A vállalkozó hozzátette, még sok a tennivaló.

Musk szerint a jelenlegi emberszerű gépekből hiányzik az agy, nem elég intelligensek az önállósághoz, drágák, ráadásul túl kis számban készülnek. Mint kiemelte, az Optimus igen ügyes, nagy mennyiségben gyártott, illetve viszonylag olcsó robot lesz – egy-egy példány 20 ezer dollárba (mintegy 8,6 millió forintba) kerülhet.

Musk komolyan bízik a mesterséges intelligencia jövőjében, a Teslánál viszont a fejlesztés nem zökkenőmentes, a valódi önvezető technológia továbbra is megvalósításra vár. Az Optimust tavaly augusztusban jelentette be a milliárdos, a tervek szerint a gyártás jövőre kezdődhet. A cél az, hogy a gép unalmas vagy veszélyes feladatokat lásson majd el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik