Néhány perces videóüzenetben értékelte az idei évadot Pintér Béla a társulat Facebook-oldalán. A videóban elhangzik, hogy bár többször is pályáztak a tao helyett létrehozott előadóművészeti többlettámogatásra, egyik pályázatukra sem érkezett válasz.
Nem akar közéletről beszélgetni, de önkéntelenül is belefolyik – ugyanakkor eszébe sincs a Facebookon véleményvezért játszani. Thuróczy Szabolccsal beszélgettünk.
Van valami katartikus abban a pillanatban, amikor véget ér az udvariaskodás, lefagy az arcokról a kényszeredett bájmosoly, és elszabadul a totális elmebaj.
A szocializmus építészetét még nem tanultuk meg a helyén kezelni, pedig lassan ideje lenne megkezdeni a korszak műveinek megőrzését. Újpesten többé-kevésbé sikerült.
Tavaly azt kérdezték, miért nem állít színpadra a Katona egy darabot a saját igazgatója botrányairól. Ascher Tamás Háromszéken címmel, Pintér Béla rendezésében, Máté Gábor megtette.
A Katona József Színház igazgatója hiszi, a színháznak az a célja, hogy olyan dolgok hangozzanak el, amik az élő embert izgatják, de nem híve a színpadi vakkomondorozásnak. Nagyinterjú.
A rendező szerint A bajnok tíz év múlva is színpadon lesz, és alig várja, hogy „olyan emberek üljenek a nézőtéren, akik semmit sem tudnak a pletykáról.”