Kultúra

Pintér Béla: Mindenki látja, hogy nem lesz változás

Pintér Béla és társulata idén ünneplik fennállásuk 20. évfordulóját, melynek apropóján készítették el a Jubileumi beszélgetések című előadást a Fészek Klubban. A rendező-drámaíró a Magyar Hangnak adott interjút, melyben többek között a darab kapcsán elmondta, az erősebb hangvétel is belefér abba a két évtizedbe, ami mögöttük van.

Vidnyánszky Attilával kapcsolatban például elég élesen fogalmaz, de Alföldi Róbert és Csáki Judit is célkeresztbe kerül, melyről Pintér azt gondolja, „miért ne lehetnének kritikai észrevételei azokkal szemben, akikkel ideológiailag lehet, hogy egy oldalon áll”.

A Jubileumi beszélgetésekben elég egyértelmű utalások hangzanak el a jelenlegi kormányfővel kapcsolatban. Arra a kérdésre, ki lehet-e még mozdítani az embereket a komfortzónájukból a színpadon zajló „orbánozással”, Pintér a következőt válaszolta:

Nem, de a lelki békémnek, az önbecsülésemnek fontos volt, hogy ezt kimondjam, mert mindenkinek észnél kéne lennie, hisz az Orbán-rendszer évekig érinthetetlen marad még. Ez a gesztus talán némely nézőnknek is felszabadító lehet, persze a fanatikus Fidesz-hívőket nem fogja elgondolkodtatni a NER-rel kapcsolatban. Mindenki látja, hogy nem lesz változás.

A beszélgetésben a tao-megvonásról is szó esett, Pintéréknek is emelniük kellett a jegyárakon, míg a fizetéseken csökkenteniük.

Szerencsére akkora közönségbázisunk van, hogy nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva az államnak[…]Színházilag abban kell bízni, hogy nem lehetetlenítik el teljesen a kormánykritikus színházakat, előadásokat.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik