orvos

Brit kutatók szerint a "finomított" botox biztonságosabban alkalmazható idegrendszeri betegségek kezelésére.
2010. 10. 06. 10:42
A nő még 2007-ben járt az orvosnál egy ultrahangos vizsgálat miatt, és azt mondta, hogy váladék szivárgott a mellbimbójából. Az orvos ezért engedélyt kért, hogy szájába vegye és megkóstolja a folyadékot, amibe – a férfi elmondása szerint – páciense beleegyezett. Az orvost végül a kerületi és a fellebbviteli bíróság is felmentette, arra hivatkozva, hogy a [...]
2010. 09. 09. 10:04
A 75 éves Howard Martint 2005-ben felmentették a vád alól, hogy megölte három betegét. Működési engedélyét azonban ezt követően visszavonták, most pedig a The Daily Telegraph című napilapban szombaton megjelent vallomása alapján a hatóságok fontolgatják ügyének újbóli megnyitását. Martin, aki videonyilatkozatban ismerte be ténykedését, elmondta, hogy nem bánta meg, amit tett. Állítása szerint keresztényi könyörületből [...]
2010. 06. 21. 10:02
Conrad Murray orvosi engedélyének visszavonását Kalifornia állam egészségügyi bizottságának kezdeményezésére kérte az ügyészség. A Los Angeles-i legfelsőbb bíróság bírája azonban elutasította a kérést. Februárban egy bíró úgy döntött, hogy Murray folytathatja tevékenységét, de semmilyen nyugtató vagy altató szert nem írhat fel betegeinek. Az orvos egyébként nem szándékozik Kaliforniában praktizálni. Murray ellen gondatlanságból elkövetett emberölés a [...]
2010. 06. 15. 07:15
A doktor és az asszisztensnő mondta az állat gazdájának, hogy embereket gyógyítanak, és nem értenek az állatgyógyászathoz, de a férfi ekkor őrjöngeni kezdett – mondta el a Független Hírügynökségnek Molnár György, a rendelő ügyeletvezetője. Hozzátette: az orvos és az ápolónő segítségére sietett a rendelő sofőrje, rendőrt is hívtak, de erre a kutya gazdája és felesége [...]
2010. 06. 14. 06:51
Olvasói sztorik