Belföld

“Az egész orvostársadalommal kell megegyezni”

"Nem a rezidensszövetség akciója az elvándorlás okozója" – hangsúlyozta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

A Magyar Rezidens Szövetség minden olyan ajánlatot megfontol, ami képes az orvosok kényszerelvándorlását érdemben csökkenteni, de nem csak számukra, hanem az egész orvostársadalomnak kell méltó bér- és munkakörülményeket teremteni – reagált a szövetség elnöke vasárnap  az egészségügyi államtitkár levelére.

Papp Magor elmondta: a levélről a sajtóból értesült,  részleteit így egyelőre nem kommentálja.
A Magyar Rezidens Szövetség kedden azzal a céllal indult országjáró körútra, hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat tegyen érdemi intézkedéseket az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére.

“Nem a rezidensszövetség akciója az elvándorlás okozója” – hangsúlyozta Papp Magor. Egyetlen kollégát sem kérnek arra, hogy hagyja el az országot, csak azt kérik, hogy ezek között a “méltatlan” körülmények között néhány hónapra, amíg nem történik érdemi változás, függesszék fel részvételüket az ellátórendszerben.

Kiemelte: ismerik az ország nehéz gazdasági körülményeit,  közben azonban azt látják, hogy a költségvetésben tízmilliárd forintot lehet találni például egy klubcsapat stadionjának építésére. Ezért  úgy gondolják, fontosabb lenne felszámolni azt a helyzetet, amelyben  mintegy tízmillió állampolgár kényszerül méltatlan körülmények között igénybe venni az egészségügyi ellátórendszert, és több mint százezer egészségügyi dolgozó kénytelen méltatlan körülmények között dolgozni.

Itt az ideje, hogy az egészségügy presztizsét helyreállítsuk, és ezzel a drámai mértékű orvoselvándorlást megfékezzük” – szögezte le Papp Magor. Ehhez meg kell találni azokat a forrásokat, amely alkalmas az egészségügy összeomlásának megakadályozására. Ha erre alkalmas intézkedés születik, akkor a rezidensszövetség azonnal fel fogja függeszteni az akcióját – tette hozzá a rezidensszövetség elnöke.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kedden jelentette be sajtótájékoztatóján, hogy még ezen héten megkeresi a rezidenseket azokkal a javaslataival, amelyekkel véleménye szerint javítani lehet élethelyzetükön.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.