Nagyvilág

Líbiai fogsága alatt született gyereke a bolgár orvosnak

A férfit kémkedés gyanújával vették őrizetbe a hatóságok, Tuniéziába távozott családjával.

Elhagyta Líbiát az a bolgár orvos, akit március 29-én vettek őrizetbe kémkedés gyanújával az észak-afrikai országban – jelentette be a szófiai parlamentben pénteken Nikolaj Mladenov bolgár külügyminiszter.

Atanasz Krasztev feleségével és fogsága idején világra jött gyermekével péntek hajnalban Tunéziába távozott. Korábban Mszalata északnyugat-líbiai város ortopédiai szolgálatának a vezetőjeként dolgozott.

Mladenov nem tárt fel részleteket az ügyről, de köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek az orvos szabadlábra helyezésében. Veszela Cserneva bolgár külügyi szóvivő szerint a líbiai hatóságok azt gyanították, hogy Krasztev veszélyt jelent a líbiai nemzetbiztonságra, és közreműködik a tripoli rezsim megdöntésében.

A bolgár közvélemény különösen érzékeny a líbiai eseményekre, hiszen az emberek emlékezetében él még annak az öt bolgár ápolónőnek és egy palesztin származású orvosnak a kálváriája, akik nyolc évig sínylődtek líbiai börtönökben. Azzal vádolták őket, hogy HIV-vírussal fertőztek meg gyermekeket egy bengázi kórházban.Halálra ítélték őket, de végül 2007 nyarán hosszas diplomáciai egyezkedések eredményeként hazatérhettek Bulgáriába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik