Az eddig az ukrán flotta bázisának számító Szevasztopol két akváriumának lakói – delfinek és fókák - az orosz hadsereg kötelékébe kerültek, miután Oroszország bekebelezte a félszigetet.
Vajon van-e más lehetőség a G8-on túl Oroszország számára a nemzetközi együttműködésre a világ más térségeiben? A kérdést a Vedomosztyi című orosz napilap vetette fel.
A világ nyolc vezető ipari országának csoportjából (G8) hivatalosan is kizárták Oroszországot, ami így mostantól G7. A találkozón szerepjátékot is játszottak.
Barack Obama amerikai elnök azon aggodalmának adott hangot kedden, hogy Oroszország újabb ukrajnai területeket kebelezhet be, egyúttal pedig figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tartózkodjon ettől.
Andrej Zubov orosz történészprofesszor hétfőn közölte, hogy elbocsátották állásából, miután egy orosz lapban korábban olyan írása jelent meg, amelyben az Anschlusshoz hasonlította a Krím félsziget annektálását.
Moszkva a nemrégiben elfogadott kanadai szankciókra válaszul beutazási tilalmat rendelt el tizenhárom kanadai tisztségviselő és törvényhozó ellen - jelentette be hétfőn az orosz külügyminisztérium.
Cáfolta hétfőn az Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LDPR) azt, hogy vezetője, Vlagyimir Zsirinovszkij Ukrajna felosztását javasolta Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának.