Így védték cigány mesterek és katonák az erdélyi hazát

Kemény János erdélyi fejedelem önéletírásából tudjuk, hogy egy alkalommal – még a megválasztása előtt – súlyos szükségbe jutott Medgyes város közelében: útja során ráesteledett, nem volt hajléka a hideg éjszakában. Szerencséjére a közelben cigányok táboroztak, akik befogadták, etették, itatták, szállást adtak neki, és olyan jól tartották, hogy a főúr érdemesnek tartotta lejegyezni emberséges viselkedésüket. A 17. században már biztosan jelen lévő sztereotípiák mellett a korabeli közvéleménynek volt egy „túlcsordulóan érzelmes népcsoport” benyomása is a cigányságról – amelynek tagjai nemcsak mesterségbeli tudásukkal, hanem katonaként is aktívan szolgálták a honvédelmet. Ezzel vesszük fel a magyarországi roma közösségek múltját feldolgozó sorozatunk fonalát ott, ahol az előző részt abbahagytuk: továbbra is az Erdélyi Fejedelemségben járunk, beszélgetőpartnereink pedig ezúttal is Dr. Oborni Teréz történész, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, osztályvezetője és Dr. Rácz Balázs Viktor történész, az intézet tudományos munkatársa és az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszékének tanársegéde. Mindketten alapító tagjai az idén útjára induló, „A nemesség küszöbén: az alsóbb rétegek társadalmi és jogi sokfélesége a kora újkori Erdélyben” című kutatási projektnek, amelynek témájába a cigányság is beletartozik.