Ma háromkor döntenek a képviselők Orbán Viktor miniszterelnökké választásáról, az eskü után pedig a Fidesz beterjeszti a minisztériumokról szóló törvényt.
Magyarország kiemelt stratégiai szövetségesének nevezte Németországot Orbán Viktor miniszterelnök. Angela Merkel a bizalomhoz társuló felelősségről beszélt.
Levélben gratulált az amerikai elnök a Fidesz elnökének pártja választási eredményéhez - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-vel.
Álmomban odajött hozzám kétharmados Győző, felnézett rám és azt mondta: belátom, tévedtem, mikor a harcra, harcra, harcra és a megosztásra bazíroztam az új honfoglalást és az őrségváltást.
Bár a Fidesz első törvénymódosítása azt célozta, hogy a képviselők ne vehessenek fel dupla fizetést, a kormánypozíciót vállaló honatyák most jobban járnak, mint az előző rendszerben.
Szöllősi György, az akadémia szóvivője ma azzal büszkélkedett, hogy mennyi telt házas meccsük van. A bevételről nem ejtett szót, de rákérdeztünk, és kiderült, hogy 0 forint a végösszeg.