Nagyvilág

Orbán súlyos bajokba ütközik

Németországban az internetadóval foglalkozott szombaton a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt, valamint a liberális Süddeutsche Zeitung. Rövid kommentárt közölt a bécsi Die Presse is.

A FAZ a szombati számában Konzultálni a néppel címmel ismertette Stephan Löwenstein beszámolóját, amely a tervezett nemzeti konzultációval kapcsolatban kiemelte, hogy sokat elmond Orbán Viktor politikáról és a demokráciáról alkotott felfogásáról az a megoldás, amelyet “az internetadó ügyében elszenvedett vereség” miatt választott.

Irányítani lehet a konzultációt

A nemzeti konzultáció Orbán saját “találmánya”, és “nagyon büszke rá” – írta a FAZ tudósítója, felidézve az alaptörvényről folytatott konzultációt és egy német lapoknak adott interjút, amelyben a kormányfő hangsúlyozta, hogy szerinte a demokrácia biztosítéka nem az alkotmány és nem is a törvényhozás, hanem maga a nép.

Ugyanakkor – tette hozzá Löwenstein – a nemzeti konzultáció kevéssé kötött forma, és a kérdések kiválasztásával és megfogalmazásával irányítani lehet a diskurzust. Mindenekelőtt azonban “az intézmények megvetését árasztja magából”, és Orbán ezt a megvetést nem is titkolja – jegyezte meg.

A FAZ kommentárt is közölt Orbán megtisztítja a terepet címmel, amelyben Löwenstein kiemelte, hogy a kormányfőnek vereséget kellett elkönyvelnie, de az ellenzék “korán örül, ha azt gondolja, hogy meggyengült ellenféllel van dolga”.

Sokkal erősebben, mint az erőtlen ellenzéki pártok

A Die Welt Orbán Viktor visszavonulója az internetadó ügyében közölte nyomtatott kiadásában Boris Kálnoky cikkét, amely szerint a magyarok “minden társadalmi rétegen átívelően adtak hangot” tiltakozásuknak, “sokkal erősebben mint ahogy azt az erőtlen ellenzéki pártok valaha is meg tudták volna szervezni”, ezért a terv visszavonása a civil társadalom sikere.

Orbán visszavonulásának döntő oka azonban nem ez a tiltakozás volt – írta Kálnoky, kifejtve: a kormányfő rendszerint csak akkor enged, amikor a saját pártjában, a konzervatív véleményformálók és a törzsválasztók körében “morgolódás” kezdődik, és ez történt az internetadó ügyében is.

A Die Welt a nyomtatott kiadásában Orbán bajban címmel közölte Kálnoky kommentráját, amely szerint a kormányfő mindenütt “súlyos bajokba” ütközik, és ugyan csatárnak számít a pályán és a politikában is, de jelenleg “a gólvonalon áll” és védekeznie kell.

A legnagyobb baj

Az internetadó ügyében Orbán “elszámította magát”, de ez csak az egyik gond, amely téves helyzetértékelése miatt alakult ki, a legnagyobb baj pedig a magyar-amerikai kapcsolatokban kialakult “mély válság” – írta az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban a Die Welt szerzője, aki szerint Orbán tudta, hogy Washingtonban kételkednek demokratikus elkötelezettségében, de a “büntetés súlyosságára” nem számított.

Ugyanakkor Budapest attól is tart, hogy az új Európai Bizottság “hasonló keménységgel” lép majd fel, mint az amerikaiak, harmadik gondként pedig ott van a “dráma” a konzervatív sajtóval – jegyezte meg Kálnoky a reklámadóval kapcsolatban, amely – mint írta – a konzervatív médiumokkal rendelkező “befolyásos ‘oligarchákat’ is sújtja”.

Mégsem “Viktátor”

A liberális Süddeutsche Zeitung az online kiadásában Az utca győzelme címmel közölte Cathrin Kahlweit kommentárját, aki úgy vélte, hogy a visszavonulás az internetadó ügyében “a kudarc beismerése”, és hangsúlyozta: új jelenség, hogy tízezrek tüntetnek az utcákon, és köztük nem csak olyanok vannak, akik szemben állnak Orbánnal.

Ez veszélyes a miniszterelnöknek, mert a tervezett adó által kiváltott düh mellett az “Európa-ellenes, és egyre inkább oroszbarát” politikától való elfordulásra irányuló követelések is megjelentek a demonstrációkon, és nem lehetett előre látni, hogy a tiltakozási hullámból kialakul-e egy széles körű kormányellenes mozgalom – fejtette ki.

Mégsem “Viktátor” címmel írt rövid kommentárt szombaton a Die Presse arról, hogy a magyar kormányfő visszavonta az internetadót.

Orbán Viktor behúzta a féket: pénteken visszavonta az internetadót – írta az osztrák konzervatív lap. A cikk szerzője szerint a tiltakozási hullám azzal fenyegetett, hogy a kormányt is elsodorja. “Nem a nép ellen kormányzunk, hanem a néppel” – idézte Orbán Viktort a szerző, aki szerint az eddig “unortodox” reformjairól ismert kormányfő új hangot ütött meg. A cikk írója szerint olyan taktikai manőverről van szó, amellyel a miniszterelnök ki akartja fognia szelet a tüntetők vitorlájából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik