Belföld

Fricz: „Bravó, Orbán Viktor!”

A Békemenetet szervező CÖF-szóvivő az MNO-n vezetett blogján méltatja a kormányfőt, amiért visszavonult az internetadó ügyében.

Fricz Tamás szerint azzal, hogy bátran visszavonta a tervezett internetadót, Orbán Viktor „meglepte a tüntetőket, a mögöttük álló baloldali ellenzék pártokat (sic!), s nem utolsósorban a világot, amelynek sajtója kéjesen várta, milyen „autokratikus”, „diktatórikus”, sőt „viktatórikus” lépést fog tenni a demonstrációk hatására”. A kormányfő azonban „velejéig demokrataként cselekedett, s most ezt nehéz megemészteni hazai és külföldi ellenfeleinek”. A politológus ugyanakkor írásában maga is  újszerűnek, modellértékűnek nevezi, hogy „a megválasztott politikai vezető figyelembe veszi a választói véleményét, szándékát, és annak alapján dönt. Tudomásul veszi, hogy az általa és kormánya által bevezetendő jogszabály az állampolgárok széles köreinek ellenállásába ütközik, vagyis nem találkozik a népakarattal, ezért visszavonja a javaslatot és januártól átfogó társadalmi konzultációt kezdeményez a téma kapcsán”.

A kormány melletti Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője szerint a kormány sem tehet meg mindent kénye-kedve szerint, erre utalt Orbán is, amikor a rádióban azt mondta, hogy nem vagyunk kommunisták, „nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk”. Fricz szerint ilyen súlyú kormányzati „önkorrekcióra még nem igazán volt példa az elmúlt huszonöt évben”. A politológus a túlzott „határozottság” legékesebb és legelborzasztóbb példájának Gyurcsányt tartja, aki inkább négy éven át inkább megbénította az országot ahelyett, hogy az őszödi beszéd után lemondott volna. E torz, korrigálni, önkorrekciót végrehajtani képtelen politikai kultúra hatására alakultak ki szinte polgárháborús viszonyok az országban.

„Orbán tette ezért zseniális és bátor, méltó fiatalkori önmagához. Huszonöt év után szakított a „magyaros” politikai paradigmával, s annyit mondott: az internetadó társadalmi ellenállásba ütközött, ezért nem vezetjük be, hanem vitát nyitunk róla”.

Ezzel – Fricz szerint – a kormányfő elismerte, hogy a politikai döntéshozók, kormánytagok nem csalhatatlanok, hanem emberek, akik tévedhetnek is. „És ha ezt végre be is ismerjük és ennek szellemében cselekszünk, akkor vagyunk igazi demokraták”. Egyébként azért kellett visszakozni az internetadó ügyében, mert az „valóban annak az állatorvosi lova, hogy hogyan nem szabad egy adómódosítást bevezetni és elfogadtatni a közvéleménnyel”. Az internetadó több sebből vérzett, nem előzték meg szakmai, társadalmi konzultációk, háttértanulmányok sem készültek lehetséges következményeiről. 

“És egyáltalán: a modern világ szimbóluma az internet, ennek a megadóztatása pedig úgy tűnik fel, mintha ez a kormány egy, a fiatalosságát elveszítő, öreges, naftalinszagú kormánnyá változott volna”.

Fricz is tudja, hogyne tudná: most jönnek a szokásos magyar csűrő-csavaró nagyokosok, a „ravaszok”, a „mindent tudók”, a kávéházi Konrádok – a jobboldalról is -, akik „jól informáltan” elmondják: a „Viktor” csak taktikai okokból tette, amit tett, a Viktor „jól kiszámította”, a Viktor „el akarta terelni a figyelmet”, a Viktor „előre tudta”, a Viktor „semmit sem változott”, majd úgyis bevezeti az adót stb., stb. A mindent tudók már megint mindent tudnak, pedig szerinte természetes, hogy „minden politikai döntésben – így a visszavonásban is – van taktika és stratégia – is. Még szép, hogy van. De az is szó itt a fontos. És a kérdés: visszavonta vagy nem vonta vissza az adót a kormányfő? Visszavonta. És ezzel demokrata módjára cselekedett. Dicséret érte!

Előzőleg a Népszabadság azt írta, hogy a rádiós interjúban hangoztatott magyarázattal ellentétben elsősorban nem a tüntetések (az emberek ellenében most nem lehet bevezetni), hanem a németek miatt hátrált meg az internetadó ügyében a kormányfő. Orbán Viktor nehezen szánta el magát, de csütörtökön eldöntötte, hogy a tervezett formában azt nem vezetik be. A Deutsche Telekom egyik felső vezetője éppen aznap utazott Budapestre, hogy személyesen tegye világossá Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, már eddig is éppen eleget tettek Magyarország pénzügyi stabilitásáért, az újabb elvonásoknak igen káros következményei lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik