Kulcsár Győző, a párbajtőr-válogatott szövetségi kapitánya szerint valakinek el kellene végre döntenie, hogy akarunk-e versenysportot, mert edzők, versenyzők nélkül nem lehet hosszú távon eredményesnek maradni.
Három nyilvános pekingi parkban demonstrálhatnak a kínaiak az olimpia alatt, de nem érdemes próbálkozni. Mindegyiket falak veszik körül, és a kapuknál mindenkit alaposan átvizsgálnak. Már ha eljut odáig a tüntetni kívánó – többen ugyanis eltűntek, akik a rendőrségen be akarták jelenteni tiltakozó akciójukat.
Már az első körben vereséget szenvedett az Athénban ezüstérmes férfi párbajtőrcsapat, miután kikapott a házigazda együttestől Pekingben. A Kulcsár Krisztián, Imre Géza, Boczkó Gábor és Kovács Iván összetételű kvartett végül az 5. helyen végzett.
Az előzetesen éremesélyesnek tartott, hatfős magyar válogatott Csernoviczki Éva (48 kg), Baczkó Bernadett (57), Mészáros Anett (70) és Hadfi Dániel (100) révén négy hetedik hellyel, valamint két helyezetlen pozícióval - Ungvári Miklós (66) és Bor Barna - fejezte be ötkarikás szereplését.
Barta Nóra bejutott az elődöntőbe, azaz a legjobb 18 közé a műugrók 3 m-es versenyében a pekingi olimpián, a másik magyar, Kormos Villő ugyanakkor a 30 főt felvonultató selejtező után befejezte szereplését.
A Pekingben lakók is sokszor nehezen fogják fel, mi minden változás történt városukban. Új utak és metrók épültek, a város zölddé változott, bár némely növényen már a pusztulás jelei mutatkoznak, s sokak szerint a gyors építkezés is egyszer visszaüthet. A magyar szurkolók miatt szigorításra készülnek a rendezők. Helyszíni tudósítás Pekingből.
Az olimpiai nyitógálán a Kínában élő 56 etnikumot képviselő gyermek mindegyike az ország többségét alkotó han közösségből származott - írta a Wall Street Journal kínai kiadása egy kínai illetékesre hivatkozva.
Bár elsősorban a csapatversenyre koncentrál, Imre Géza egyéniben is az esélyesek közé tartozik. 2008 egyéni Európa-bajnoka már Atlantából is érmesként tért haza, Pekingben ismételhet.
Pozitív doppingtesztet produkált, ezért meg kell válnia az érmeitől az észak-koreai Kim Dzsong Szunak, és kiderült, hogy Thi Ngan Thuong Do vietnami tornász sem a legtisztább eszközökkel készült a pekingi ötkarikás játékokra.
Cseh László harmadik számában, 200 méter vegyesen is ezüstérmesként zárt az amerikai Michael Phelps mögött a pekingi olimpián. A magyar úszó hatalmas csatában, remek hajrával előzte meg a másik amerikai ászt, Ryan Lochte-t.
Takács Krisztián 50 m gyorson 21.84 mp-es országos csúccsal a kilencedik helyen végzett. A magyar úszó már az Európa-bajnokságon is éppen csak lemaradt a fináléról.
Sidi Péter 588 körös teljesítménnyel 39. lett a férfi kisöbű sportpuskások 50 m-es fekvő számának 56 fős mezőnyében Pekingben, így messze elmaradt a nyolcas döntőtől, amelyhez legalább 594-et kellett volna lőnie.
Az amerikai válogatott rendkívül magabiztosan nyert a görögök ellen, így már biztosan ott van a legjobb nyolc között a pekingi olimpia férfi kosárlabdatornáján.
Szellő Imre győzelemmel mutatkozott be a 81 kg-os ökölvívók között és bejutott a negyeddöntőbe a pekingi olimpián. A tavalyi világbajnokságon ötödik Szellő villámmérkőzésen, az első menetben elért technikai KO-val győzött a venezuelai Luis Alberto Gonzalez ellen, és a következő ellenfele a brit Tony Jeffries lesz.
Megszakadt a címvédő Horvátország veretlenségi sorozata - Dzombáékat a franciák győzték le. Hatalmas gödörből kikecmeregve nyertek a dánok, az eddig remek izlandiak viszont betliztek.
Nem lesz újabb Federer-Nadal derbi - Pekingben biztosan nem. Roger Federer ugyanis két szettben kikapott az amerikai James Blake-től. Serena Williams is idő előtt búcsúzott.
A pekingi olimpián már két második hellyel rendelkező Cseh László a 200 méteres vegyesúszásban folytathatja az éremgyűjtést. Pénteken az atléták is elkezdik.
Takács Krisztián 50 m gyorson bejutott az elődöntőbe a pekingi olimpián. Nagy Réka (800 m gyors), Madarassy Ádám (100 m pillangó), valamint Szepesi Nikolett (200 m hát) és Verrasztó Evelyn (200 m hát) kiesett.
Nem játszhat a magyarok ellen a pénteki csoportrangadón az orosz női kézisek egyik alapembere. Hatos Gábor állapota nem javult, így kétséges a szereplése. Baranyai sérülése nem súlyos, pályafutása nincsen veszélyben. Hírek, érdekességek Pekingből.
Az Athénban olimpiai ezüstérmes férfi párbajtőrcsapat az elmúlt négy évben sem „tétlenkedett”. Egy világbajnoki bronzérem és egy Európa-bajnoki ezüst mellett két kontinentális aranyéremmel igazolta a várakozásokat.
Magyar idő szerint szerda hajnalban Michael Phelps történelmet írt - a pekingi olimpia úszófenoménje megszerezte negyedik és ötödik aranyát is a játékokon, s ezzel a megnyert olimpiai aranyak tekintetében a történelmi ranglista élére ugrott.