Élet-Stílus

Phelps: hős vagy csaló?

Michael Phelps sorra nyer, Pekingben már hét aranynál, hat világcsúcsánál jár, közben azt magyarázza, hogy tiszta, nem doppingolt. Az internetes fórumokon véleményezők többsége szerint ugyanakkor az amerikai nem hős, hanem egyszerűen csaló.

Michael Phelps az Athénban szerzett hat aranyérme mellé Pekingben újabb hetet pakolt (eddig – még eggyel ezt meg is toldhatja), ráadásul ebből hatszor világcsúccsal nyert – a hetediken, azaz a 100 méteres pillangóban egy „fránya” olimpiai rekord is elég volt az elsőséghez -, így az olimpiák történetének legeredményesebb sportolójává vált. Egyben beállította elődje, a hétszeres első Mark Spitz müncheni csúcsát.
Nagyszerű úszó. Ez tény.

Egészen extra, mondhatni földöntúli teljesítménye sokak szerint aligha magyarázható tehetségével, a sok edzéssel, továbbá azzal, hogy állítása szerint tömi magába a pizzát, és sokat alszik. A magyar és külföldi fórumokat böngészve találni más magyarázatokat is Phelps (és a többi rekorddöntögető, meg a sok megtáltosodott kínai) villogására.

A földöntúli teljesítmény vonzza a kritikákat is (Getty)

A földöntúli teljesítmény vonzza a kritikákat is (Getty)


Az ártatlanság védelme

Naná, hogy sokan a doppingra gyanakodnak. Persze amíg valaki nem bukik le, nem akad fenn az ellenőrzésen, addig tiszta.

Hivatalosan. Az ellenőrzéssel megbízott szakemberek a tényekre hagyatkoznak, s mivel például Phelps mintáiban semmi oda nem való nincs, mondják, nincs miért kételkedni a sportszerű felkészülésében.

Ugyanakkor nem rejtik véka alá azt sem, hogy vannak olyan szerek, amelyek aligha, vagy egyáltalán nem kimutathatók. Márpedig amíg az ez így lesz, a Phelpséhez hasonló, valóban “nem emberi” teljesítmények láttán óhatatlanul felmerül a doppinggyanú. Levakarhatatlanul. Az ellenőrök csak kullognak a csalók után.

Az izmozásuk ellenére a dopping virágkorát éli – az EPO-nak már harmadik generációs változata is van (elég, ha csak a Tour de France-on lebukott, előtte azonban emelkedőn az egész mezőnyt megalázó olasz Riccardo Riccóra gondolunk), s ma már gén- és őssejt-doppingról is hallani. Már az is felmerült, hogy egyes tiltott szereket legálissá kellene tenni.

Azutolsó méterek - cirkusz lenne az egész? (AP)

Azutolsó méterek – cirkusz lenne az egész? (AP)


Csak a nímandok buknak le

Na ja, ha már küzdeni egyre nehezebb ellene. A doppingellenes harc ráadásul elképesztő pénzeket emészt fel. Az értelme, eredményessége pedig erősen kérdéses, amikor valaki (Alain Bernard) a semmiből feltűnve hirtelen magára kap 14 kiló tiszta izmot és rekordidőt repeszt. Szintén furcsa és gyanús, hogy az olimpián spanyol kerekes, vietnami tornász és két dél-korai sportlövő bukott le, miközben sorra dőlnek meg a világcsúcsok.

Ráadásul a vietnami tökutolsó lett talajon. Márpedig ha a 82. helyezett doppingol, nehezen hihető, hogy előtte a 81-ből senki sem. Visszatérve Phelspre. A szakemberek tényekre hagyatkozó, hivatalos – nem találtunk semmit, nem doppingol – álláspontját nem utánozzák a szurkolók. Magyar és külföldi internetes fórumokon a többség “kokszosnak” tartja az amerikai klasszist.

Áldozat, vagy csak röhög a markába? (AP)

Áldozat, vagy csak röhög a markába? (AP)

Íme néhány gyöngyszem: „Nem hiszem, hogy Phelps dopping nélkül csinálja ezeket az időket”; „Dopping Phelps megcsúfolta az olimpiát”; “Phelps pofátlan csaló”; “Engem már nem is érdekel az olimpia, a doppinggal teletömött Phelps cirkuszt csinál belőle”

A gyanú árnyéka

Maga az úszó pedig magyarázkodásra kényszerül: “Mindenki azt beszél, amit akar. Ami engem illet, én kijelentem, hogy tiszta vagyok. Önként csatlakoztam az amerikai doppingellenes ügynökség által kezdeményezett programhoz, hogy ellenőrizzenek és bizonyíthassam, amit mondok. Az emberek annyit kételkednek, amennyit akarnak, de bizonyítékom van arra, amit állítok” – így a 13-szoros olimpiai bajnok.

A dopping méreg, minden értelemben. Már maga a gyanú is megöli a sportot, kioltja a kiugró teljesítményt. Phelpsét kiváltképp. Ő is áldozat – ha tiszta azért, ha nem, meg azért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik