Élet-Stílus

Varga és Hirling a C-döntőt is elbukta

Második lett a C döntőben, így összesítésben a 14. helyen zárta a könnyűsúlyú kétpárevezősök küzdelmeit a pekingi olimpián a Varga Tamás, Hirling Zsolt duó.

A magyar kettős a szombati futamban egy-egy hongkongi, japán, brazil, uruguayi és indiai párossal mérte össze erejét, és a győztes japánok mögött ért célba.

A 2005-ben világbajnok, tavaly pedig Eb-győztes Vargáék szereplése egyértelműen csalódás, hiszen éremért utaztak a kínai fővárosba, végül azonban még a középdöntőbe, a legjobb 12 közé sem sikerült bekerülniük.

Csalódást okoztak (MTI)

Csalódást okoztak (MTI)

“Természetesen óriási csalódás számunkra ez az eredmény, egyelőre értetlenül állok a történtek előtt” – mondta az MTI érdeklődésére Kiss László, a páros edzője. “Olyan elő szokott fordulni, hogy egy-két egység visszaesik vagy javít a korábbi formáján, de mi mindenkihez képest visszazuhantunk. A fiúk azt mondták a keddi, kudarccal végződött reményfutam után, hogy egyszerűen nincs bennük erő, úgy érzik, mintha kézifékkel autóznának vagy mintha egy kötél visszahúzná a hajójukat. Hosszabb elemzésre lesz szükség az okok kiderítéséhez.” – tette hozzá a tréner.

A Varga, Hirling duó volt az egyetlen magyar egység az evezősök pekingi küzdelmeiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik