Hiszen most csak azért tudnak sztrájkolni a tanárok, mert a kormány kicsavarta a saját kezéből a legjobb időhúzási eszközt a minimális szolgáltatások szabályozásával.
Ha még kicsi a gyermekünk, furcsa lehet azon gondolkodni, hogy vajon el tudja-e majd kezdeni az önálló életét fiatal felnőttként. Pedig az önállósodás pénzügyi és szellemi alapjait kisgyermekkorban kell lefektetni – mutatjuk, hogyan!
A csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban ma 24 pedagógus sztrájkolt, és 26 pedagógus és nem pedagógus munkakörben dolgozó kolléga írt alá szolidaritási nyilatkozatot, írta lapunknak az iskola egyik pedagógusa.
A budapesti Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban rendkívüli szünetet rendeltek el több osztályban is, derül ki egy lapunk birtokába jutott határozatból.
Az ADOM Diákmozgalom egyik tagja a pedagógusjelöltek tüntetésén arról beszélt, hogy „olyan tanárokat látnak nap mint nap az iskolában, akik kimerültek, kiégtek, elvesztették a motivációjukat, pedig a jövő formálása a hivatásuk".