Belföld

Népszava: Pintér Sándor arra utalt egy állománygyűlésen, hogy annak lehet örülni idén, ha nem lesz elvonás

A humánszférában legfeljebb annak lehet örülni idén, ha nem lesz elvonás, nagyjából ez volt az üzenete Pintér Sándor belügyminiszternek azon a zártkörű szemlén, amit a tárca szervezett a hozzá rendelt ágazatoknak.

A Népszava értesülései szerint a csütörtöki állománygyűlésen ott volt Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, a körülbelül 500 résztvevőnek pedig már az esemény legelején felhívták a figyelmét, hogy tilos felvételeket készíteni.

A lap úgy tudja, Pintér főként arról beszélt, hogy a ciklus alatt milyen feladatokat akar megoldani. Ezek között ugyanazokat a problémaköröket említette meg újra, mint amelyekről a kinevezése előtti parlamenti bizottsági meghallgatáson is szót ejtett.

Egyértelművé tette azt is, hogy pontosan tudja: a hozzá tartozó területek mindegyikének vannak megoldásra szoruló bérproblémái, ám ezek orvoslásáról szerinte akkor érdemes majd beszélni, ha már kiderült, van-e mit szétosztani. A Népszava forrásai szerint szavaiból úgy tűnt, hogy gazdaságélénkítésre, honvédelemre még csak-csak lehet némi forrás, ám a humánszférában idén legfeljebb annak lehet örülni, ha nem lesz elvonás. A csaknem öt órás rendezvény alatt az uniós források esetleges érkezéséről egyetlen szó sem esett.

Lényegi információ volt ugyanakkor, hogy az orvosi bérek jövő évben esedékes további 10 százalékos emelését az intézményvezetők fogják szétosztani teljesítményarányosan.

Pintér Sándor bejelentette, hogy továbbra is készül az orvosok pontos megszámlálásra, az ügyeleti rendszer átalakítására, a mesterséges intelligencia szélesebb körű alkalmazására a diagnosztikában. Továbbá készül az alapellátási praxisok számának észszerűsítésére is.

A belügyminiszter után egyébként a kormányfő is beszédet mondott, aki a következő négy-tíz év Magyarország mozgásterét meghatározó kül- és belpolitikai körülményeket ismertette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik