nyaralás

Jeruzsálem történetében ez az első plázs, jelentette ki a város polgármestere, Nir Barkat. Noha a város mindössze 60 kilométerre fekszik a tengertől, a jeruzsálemi plázs is képes elhozni a tengerparti hangulatot a városlakóknak. Kényelmes székek, nyugágyak várják az pihenni vágyókat, sőt, még strandröplabdázhatnak is. A jeruzsálemi plázs párizsi mintára készült, ahol 2002 óta minden évben [...]
2010. 06. 15. 13:10
Kevésbé elterjedt szolgáltatásokat kínálnak az Adria horvátországi partjai mentén, természetesen azért, hogy minél szélesebb körben állhassanak a turisták rendelkezésére. Abbáziában például a strandon ingyenes a wi-fi, így még azok is szélessávon szörfözhetnek – a neten – akik nyaralás alatt sem szívesen válnak meg a gépüktől. Splitben pedig azoknak szeretnének a kedvében járni, akiknek éjszaka támad [...]
2010. 06. 14. 13:03
Pedig a brit nők odahaza, a szigetországban meglehetősen visszahúzódók, ha napozásról van szó. Egyáltalán nem szeretnek kitárulkozni, olyannyira, hogy a fürdőruhákat értékesítők szerint az idei brit strandok úgy néznek majd ki, mintha egy 50-es évekbeli fotó elevenedett volna meg. Hazai nyaralásra ugyanis a legtöbb brit asszony és leány egyrészes fürdőruhát választ, lehetőleg olyat, ami minél [...]
2010. 05. 05. 10:31
Olvasói sztorik