A női kézilabda-válogatott azzal a romániával találkozik vasárnap délután az Eb-középdöntőben Debrecenben, amely pont a magyar csapat ellen szeretné kivívni a továbbjutását.
A magyar női kézilabda-válogatott 27-24-re legyőzte Spanyolországot a párizsi olimpia B csoportjának negyedik fordulójában, így az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bejutott a negyeddöntőbe.
A magyar úszó parádésat úszott a száz méteres gyorsúszás első előfutamában, az első ötven métert 22.71 másodperc alatt tette meg, ami egészen parádés teljesítmény, ráadásul egy jó benyúlással két századdal előzte Grousset-t is.
Egy vereség és egy győzelem után már döntetlenje is van a magyar női kézilabda-válogatottnak a párizsi olimpián, amely ezúttal nem jött ki jól a körömrágós végjátékból és 31-31-et játszott Angolával.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint egyértelműen annak köszönhető a pontvesztés, hogy a csapat az első félidőben elszórakozott ötgólos előnyt és a szünetre már hátránnyal mehetett az öltözőbe.
Azt érdemes tudni, hogy ez az 1:53,92 az idei legjobbja Milák Kristófnak, ráadásul délelőtt úszta meg ezt az időt, ami délutáni középdöntőkre még jobb időt sejtet.
A női kardvívók hétfői egyéni versenyében az egyiptomi Nada Hafez a 32-es táblán 15-13-ra legyőzte az amerikai Elizabeth Tartakovskyt, majd a nyolcaddöntőben 15-7-re kikapott a dél-koreai Jeon Hajungtól.