nemzeti közszolgálati egyetem
Új képzés indul szeptembertől.
Putyin sem tudná egy nap alatt leállítani ezt a háborút.
Csoportos létszámleépítést hajtanak végre.
A rendezvény a tanárok szerint nem hozta el a kívánt eredményt, béremelést pedig az előzetes hírekkel szemben nem jelentettek be.
Kozáry Andreát 2019 októberében rúgta ki az intézmény vezetése. Azt, hogy tisztázták a nevét, már nem érhette meg.
Az élőlényt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársai írták le.
Sárba ragadhatnak és jégbe fagyhatnak a frontvonalak a következő hónapokban, az ukrán területeken kiírt népszavazások viszont komoly kockázatot jelentenek: ezek eszkalálhatják az orosz hadsereg következő lépéseit.
Erre a szakirányra képezték volna ki a hivatal munkatársait.
A miniszterelnök szerint a biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik.
Meglepő, de nem a legfiatalabb korcsoportban van a legtöbb okostelefon-függő.
Hegyvidéki ellenfele, Hajnal Miklós diplomaügyéről, Matolcsy György városdaraboló koncepciójáról és a kormánykritikus sajtóval való viszonyáról is kérdezték Fürjes Balázs államtitkárt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Kimásoltak uniós anyagokból részeket, és az így készült dokumentumokat is kifizettették volna az EU-val. Az ellenőri jelentés hosszan sorolja kormánytisztviselő-képzés csúcsintézményének túlárazásait és indokolatlan költéseit.
A rektor arra kérte a kollégistákat, hogy aki teheti, menjen haza.
A kancellár, egykori ezredes jó pozíciókat kapott az elmúlt nyolc évben az állami szektorban, reflektorfénybe azonban csak most került.
Egyiküket kórházban ápolják.
És a kormány soha nem fogja magukra hagyni az egyenruhásokat – tette hozzá.
Az Alapjogokért Központ kormánypárti elemzőintézet munkatársára tett megjegyzést.
A közszolgálati egyetem rendkívüli felmentéssel bocsátotta el a professzornőt, aki reklamált, amiért nem támogatták a hallgatók részvételét az eseményen.
A NAV-tól viszont elvettek 9 milliárd forintot.
Diplomáciai akadémia is indul az egyetemen jövőre.
A költségvetésből megmaradt pénzek jól mutatják, mi fontos a kormánynak.
A felsőoktatási törvény előírja, hogy mikor kell előléptetni egy egyetemi oktatót, azonban sok egyetemen mégsem ennek megfelelően működik a rendszer. A kormánynak kedves egyetemeken nincs ebből gond, de például az ELTE-n már akár évi 1,5 millió forintot is elveszítenek emiatt oktatók.
A FitBalance Kids rendezvényt sem a Rogán-Sarka páros cége szervezte, hanem egy kommunikációs cég.