A szerző szerint a támadók etnikai összetételét illetően vita volt, de hozzáteszi, hogy örülne, ha az elkövetők súlyos, bénulást okozó fizikai erőszak áldozatai lennének.
Megverték Tetyana Csornovol ismert újságírót a nyugat-ukrajnai Lviv megyében, ahol képviselőjelöltként indul a Julija Timosenko bebörtönzött exkormányfő mögött álló Egyesült Ellenzék színeiben.
A vád szerint 2008. december 2-án, nem sokkal éjfél után egy fiatalember jegy nélkül utazott a 906-os autóbuszon. Amikor az ellenőrök igazolványt kértek tőle, az utas kérésére rendőrt hívtak. A fiatal utas a rendőrségről hazafelé tartva ismét felszállt egy 906-os buszra. A vádlottak, akik biztonsági őrként teljesítettek szolgálatot, ellenőri feladatokat is elláttak. A sértett fiatalember [...]
Dobi Tamás a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa csütörtökön elmondta: a támadók hétfőn a délutáni órákban törtek be az idős asszony otthonába a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Selyeben. Az Encsi Rendőrkapitányság nyomozói még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két fiatalkorú fiút. A rendőrség kezdeményezte a bíróságon előzetes letartóztatásukat. Dobi Tamás hozzátette: a bűncselekmény előzményeihez tartozik, hogy [...]
Két gyerek rabolt ki egy 68 éves nőt a besenyődi temetőben, miután rájuk szólt, hogy viselkedjenek rendesen. A két gyerek erre fellökte, többször megütötte és megrúgta, majd elvették a fülbevalóit, a biciklilámpáját és a kulcsát. A gyerekek áldozatuk kerékpárabroncsait is leengedték, hogy ne tudjon utánuk menni, majd sorsára hagyták a magatehetetlenül fekvő asszonyt. Egy helybeli [...]