Belföld

Megvertek egy kanadai rabbit az egyik budapesti plázában

Megvertek egy kanadai rabbit az Árkád üzletházban szerdán, nem sokkal dél előtt – közölte a Tett és Védelem Alapítvány a közösségi oldalán, ahova képet is feltöltöttek az elkövetőről. Az ügyben már rendőrség is nyomoz.

Facebook / Tett és Védelem

„Keressük a képen látható személyt, aki az Árkád üzletház I-style üzletében megtámadta és tettlegesen bántalmazta a családjával Magyarországon tartózkodó kanadai rabbit. Minden előjel nélkül megütötte a rabbit, a fejéről leverte a kipát, majd sebtében próbált távozni az üzletből. Az eset 11.50-kor történt és szemtanúja volt a rabbi felesége, lánya és testvére is. Az elkövető gyávaságára jellemző, hogy ‘bátor’ tette után inkább elmenekült. Alapítványunk feljelentést tesz az ügyben és kéri azok jelentkezését, akik információval tudnak szolgálni a képen látható elkövető kilétéről, tartózkodási helyéről” – közölték felhívásukban

Megkerestük a a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy beérkezett-e már a feljelentés hozzájuk, és hol tart az ügy.

„Az Ön által említett esettel összefüggésben feljelentés, bejelentés a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányságára válaszadásunkig nem érkezett, azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága a tudomásra jutást követően hivatalból indított eljárást garázdaság vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.” – közölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik