Nem tart igényt Gőblyös István gazdasági és Hollós János igazgatásszervezési alelnök munkájára augusztus elsejei hivatalba lépése után a Magyar Rádió múlt héten megválasztott elnöke.
Törvényesen választotta meg a közszolgálati médium elnökét a Magyar Rádió Közalapítvány (MRKA) kuratóriuma - áll a fórum ellenőrző testületének (ET) határozatában. Egy jelenlévő kurátor szerint azonban nem.
Egymillió eurót szavazott meg az Európai Parlament (EP) egy internetes tévéállomás beindítására, amely közvetítené az üléseket, és híreket, riportokat, interjúkat is közölne.
Új kormányszóvivő, centralizáltabb médiajelenlét, szolgáltatás-központú rendszer – már formálódik a kommunikáció új kormányzati szervezete. A Népszabadság információi szerint a hamarosan kiépülő, három koordinációs központot összefogó rendszert Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára vezeti.
A Híradósok című kanadai vígjátéksorozat egy torontói tévécsatorna hírszerkesztőségében játszódik, ahol minden egyes nap versenyfutás az idővel, ám estére mégis mindig összeáll a műsor, és indulhat az élőadás – bár a lehető legkaotikusabb módon.
Bünteti a Magyar Televíziót a médiatámogatási rendszert működtető Országos Rádió és Televízió Testület, mert az ORTT több tagja nem tudta elintézni a köztévé vezetésénél, hogy kiválasztott producerekkel kössenek szerződést – állítja a köztévé elnöke.
Such Györgyöt jelölte a Magyar Rádió elnökének a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége – értesült hétfőn a testület egyik, neve mellőzését kérve nyilatkozó tagjától az MTI.
Ma ismét kísérletet tesz a Magyar Rádió (MR) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy jelöltet állítson a közszolgálati médium elnöki posztjára; ha ez sikerrel jár, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium a nap folyamán szavaz a személyi javaslatról.
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 100 millió forint bírsággal sújtotta a Tesco-Global Áruházak Zrt-t, mivel egyes akciós reklámkiadványaiban több termékére vonatkozóan nem a valóságnak megfelelő adatokat közölt. A GVH súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a társasággal szemben ez immár a kilencedik elmarasztaló határozat.
Az MDF jövő keddre egyeztetésre hívja a parlamenti pártok képviselőit az MTV kuratóriumi elnökségének ügyében - közölte Dávid Ibolya az MTI-vel pénteken. A Fidesz részt vesz a megbeszélésen.
A Budapest Rádió 88.1 és a Yo! Rádió 97.1 együttműködésének köszönhetően mindkét rádió vételkörzetében és hálózatában, összesen 4 frekvencián fogható a szombat délelőtti bulvárműsor.
Június 15-e óta megújúlt logóval és modernebb layouttal jelenik meg a Meglepetés magazin. A megújulást kéthónapos imázskampány népszerűsíti, melynek arca Ábel Anita színésznő. A női heti magazin megjelenésének napja hétfőről csütörtökre változott.