A polgármester kiderítette: még a Miniszterelnökség sem támogatta azt, ahogy Hódmezővásárhely beszerezte a város új kukásautóit, százmilliókkal drágulhatott a számla.
Csütörtökön jogköröktől fosztották meg a hódmezővásárhelyi polgármestert és egymilliárd forint elköltéséről döntöttek úgy, hogy az Márki-Zay szerint ésszerűtlen.
A hódmezővásárhelyi polgármester megdöbbentően erős beszédet mondott. De még ennél is fontosabb az, hogy egy jó beszédet, jó időben a jó ember mondott el. Csak az a kérdés, hogyan áll neki ennek a feladatnak.