Belföld

Márki-Zay Péterrel indul a Magyar Nemzet folytatása

A Magyar Hang nulladik számát a keddi kormányellenes tüntetésen terjesztik majd.

Magyar Hang címen jelenik meg az április 11-én megszűnt Magyar Nemzet egykori stábjából verbuválódott csapat új újságja. Azt, hogy május 8-án, az új kormány megalakulásának napján terjesztik a nulladik számot, korábban György Zsombor, a bezárt Magyar Nemzet utolsó főszerkesztő-helyettese, az induló Magyar Hang leendő főszerkesztője már korábban megerősítette. A Magyar Hang nulladik száma még szamizdat jellegű kiadvány lesz, később hetilapként tervezik a megjelenést.

A keddi (tehát a 0.) szám címlapja pedig így fog kinézni. A “túlélő magazin” egy Márki-Zay Péter-interjúval indít:

A terv egyébként az, hogy az első hivatalos számtól kezdve már hagyományos postai terjesztésben is árulni fogják a lapot, erről megállapodást is kötöttek a Magyar Postával. A Magyar Hang hetilap lesz, ezért a Magyar Nemzet napilap egykori stábjából 20-25 embert vesznek át. Több ismert név is a csapat tagja lesz.

Az induló lapról még annyit lehet tudni, hogy terjedelme 24 oldal lesz, megjelenése egyébként inkább napilapos formátumra hasonlít majd.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik