Belföld

Márki-Zay rábukkant Lázárék levelére, és megküldte az ügyészségnek

Még a Lázár János vezette Miniszterelnökség sem támogatta azt a módszert, ahogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat intézte a milliárdos értékű hulladékkezelési beszerzést. A tárc helyettes államtitkársága levélben jelezte, hogy nem egy céggel kéne megnyeretni az egész üzletet, a városvezetés azonban nem hallgatott a figyelmeztetésre.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely új polgármestere néhány héttel a hivatalba lépése után fordult a hatóságokhoz egy, az előző városvezetéshez kapcsolódó ügyben: egy olyan cég kapott megbízást kukásautók, járművek és egyéb hulladékkezelési rendszerek leszállítására, amely a korábbi üzleti teljesítménye alapján elvileg teljesen esélytelen volt a megbízás elnyerésére.

A Kupola 2000 Kft. éves forgalma korábban még a 7 millió forintot sem érte el, soha nem foglalkozott hulladékgazdálkodással, mégis kétszer is megnyerte a hódmezővásárhelyi önkormányzat tenderét.

Márki-Zay április 4-én, néhány nappal az országgyűlési választás előtt beadott feljelentése nyomán a Csongrád Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás ügyében április végén feljelentéskiegészítést rendelt el

A Kupola 2000 Kft. a 2015-es közbeszerzésre más szakcégek kapacitására és referenciáira támaszkodva adta be a 959 millió forintos pályázatát, a másik két „konkurens” pályázó drágábban beárazott ajánlata értékelhetetlen volt. Ez utóbbi cégek nem neveztek meg alvállalkozót, nem igazolták korábbi árbevételeiket, nem csatolták az áruk műszaki leírását, nem csatoltak tanúsítványokat, és nem volt referenciájuk sem. Sőt, a hiánypótlási felszólításra nem is reagáltak, így az önkormányzat mindkét pályázatot érvénytelenítette.

Hódmezõvásárhely,
Fotó: Ujvári Sándor / MTI

A két környékbeli cég Márky-Zay szerint nem valós ajánlattal vett részt a tenderen, céljuk kizárólag az volt, hogy részvételükkel megteremtsék a versenyhelyzet látszatát.

A Kupola 2000-rel szemben induló versenyzőkre azért volt szükség, mert a Miniszterelnökség a közbeszerzéssel kapcsolatban már korábban jelezte, hogy amennyiben a pályázatra

kizárólag egy ajánlat érkezik, akkor az olyan súlyos auditkockázatot jelent, hogy az mindenképpen korrekciót von maga után.

Magyarán, annyira kilógnak a lóláb, hogy vissza kéne fizetni az uniós pénzt.

Az épp Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője, Lázár János által vezetett minisztériumban első körben emiatt nem is támogatták a beszerzés kiírását abban a formában, ahogy a városvezetése tervezte. A közbeszerzésekért felelős miniszterelnökségi helyettes államtitkár levele szerint ugyanis versenykorlátozólag hat, hogy nem biztosítják a számos különféle jármű és eszköz külön-külön történő pályáztatását, hanem a beszerzés összes tárgyát egy pályázatban hirdették meg.

Az első pályázati kiírást végül érvénytelenítették, de a 2015 második felében megtartott második pályázaton már nem volt fontos a verseny látszata sem. A második pályázaton is a Kupola 2000 nyert, annak ellenére, hogy egyedül indult, és az előző pályázatánál 25 millióval drágább ajánlatot tett.

A Kupola 2000 Kft.-n keresztül a Márki-Zay által fogalmazott feljelentés olyan cégek termékeit szerezte be jóval drágábban az önkormányzat, amelyek eredetileg maguk átvették a pályázati anyagot, de végül valamiért nem indultak el a tenderen. A tényleges szállítók az alábbi cégek lehettek: Seres Gépipari Kft. – gépkocsi felépítmények; Pappas Autó Magyarország Kft. – teherautók; RF-IT Hungary Kft. – RFID rendszer; SULO Umwelttechnik GmbH – műanyag hulladékgyűjtők, azonosítók (chipek); Doppstadt Hungária Kft. – aprító és hulladékosztályozó gép.

A polgármester szerint az irányítottnak tűnő közbeszerzési eljárásban 300 millió forint körüli plusz költség keletkezhetett a Kupola 2000 Kft. közbeiktatása miatt, amiből 230 millió az unió és az állam, 70 pedig az önkormányzat kára lehetett.

Kiemelt kép: Ujvári Sándor / MTI 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik