magyar máltai szeretetszolgálat

Miskolcon a Lyukóvölgyben több ezren élnek nehéz körülmények között – rengeteg fiatal is. Közülük néhányan felismerték, hogy képesek és akarnak is segíteni a saját közösségükön, így jött létre a Lyukóvölgyi Fiatalok Közössége, amelynek fejlődését hétről hétre segíti az Élményakadémia egyesület is. Riport.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége jóval túlmutat a közvélemény által gondoltnál: például tudományos folyóiratot is kiad. Őszinte kérdések és mélyreható reflexiók jellemzik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat negyedévente megjelenő kiadványát, amelyben a karitatív gyakorlat és a tudományos igényű megközelítés találkozik. Solymári Dániellel, szervezet nemzetközi kapcsolatainak vezetőjével, a Máltai Tanulmányok főszerkesztőjével arról beszélgettünk, hogyan kapcsolódik össze a gyakorló segítségnyújtás és az elmélet, milyen összetett feladatokat kíván a menekültválság, napjaink egyik legkomolyabb társadalmi jelensége, hogyan lehet egy szervezet belső karaktere a menekült lét és végeredményben miért irracionális a segítségnyújtás.
2022. 08. 25. 10:19
Több százezer menekült érkezett már Magyarországra, ám sokan nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásában, mert egyelőre turistaként tartózkodnak nálunk – nyilatkozta a 24.hu-nak Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, aki elárulta azt is, mi lesz az elkövetkező hetekben a válságkezelés legégetőbb problémája.
2022. 03. 13. 07:01
Sok tízezer háztartásban – főként a legszegényebb falvakban – nincs elég pénz arra, hogy mindent megadjanak a kutyáknak, amire szükségük lenne. A házi kedvenceknek és a gazdáiknak a máltai szeretetszolgálat ingyenes kutyaivartalanítással segít.
Mosollyal és új táskával kezdhette az iskolaévet mintegy 1400 kisdiák a PontVelem Okos Program, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a GLS General Logistics Systems Hungary Kft. jóvoltából. A MosolyTáska elnevezésű adománygyűjtés során 1385 iskolatáska gyűlt össze, melyeket a Máltai Szeretetszolgálat tanszerekkel töltött meg és juttatott el nehéz sorsú családoknak.
2021. 09. 27. 09:21
Két éve vonult nyugdíjba Beer Miklós váci püspök, aki úgy érzi, azóta talán még több dolga akad, mint volt az egyházmegye vezetőjeként. Létrehozott egy alapítványt, amely „örökbe fogadta” az ezer lelkes Ságújfalut. Megnéztük, mire jutott eddig a nyugalmazott püspök a nógrádi kisfaluban.
Olvasói sztorik