Norris: A Forma-1-ben néha önzőnek kell lenned és magadra kell gondolnod, de ugyanakkor csapatjátékos is vagy Piastri azt mondta, bízott Norrisban, és jogosnak érezte, hogy a csapatutasítás alapján visszavehette csapattársától az első helyet. 24.hu 2024. 07. 21. 19:37 Forma-1
Norrisra rászólt a csapat, Piastri a Hungaroringen aratta első futamgyőzelmét A dobogóra még Hamilton állhatott fel, aki nagy csatát vívott Verstappennel, és ebben a holland húzta a rövidebbet. 24.hu 2024. 07. 21. 16:50 Forma-1
Itt van Brad Pitt Forma-1-filmjének első előzetese A másfél perces betekintés szerint ez akár még az év legjobb sportfilmje is lehet. Vincze Miklós 2024. 07. 08. 10:59 Kultúra
A síró Hamilton alig jutott szóhoz a futamgyőzelme után Majdnem három év után nyert újra futamot a hétszeres világbajnok. Futó Csaba 2024. 07. 07. 19:35 Forma-1
Megbolondította az eső a versenyt, Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat Az első helyről indult George Russellnek fel kellett adnia a futamot. Max Verstappen és Lando Norris végzett még a dobogón. A hétszeres világbajnok 2021 után nyert ismét futamot. Futó Csaba 2024. 07. 07. 17:26 Forma-1
A két Mercedes kisajátította az első sort a Brit Nagydíjon Három hazai versenyző is megelőzte Verstappent. 24.hu 2024. 07. 06. 17:29 Forma-1
Lewis Hamilton halálközeli élményéről mesélt Érdekesség, hogy nem egy autóban érte, hanem a tengeren. 24.hu 2024. 05. 31. 08:27 Forma-1
Norrisnak és Strollnak az első kanyarig tartott a sprintfutam, Hamilton blőd hiba miatt veszített pontot Elöl nem volt izgalom, Verstappen behúzta ez is. 24.hu 2024. 05. 04. 18:57 Forma-1
Faképnél hagyta Lewis Hamilton az újságírót, aki a Ferrariról kérdezte Nem volt kedve ilyen vacak kérdéssel foglalkozni. Aranyossy Áron 2024. 04. 08. 11:39 Forma-1
Fernando Alonsóval pótolhatja Hamiltont a Mercedes Komoly hónapok elé nézünk a Forma-1-ben, már ami az átigazolási pletykákat illeti, ugyanis összesen tizenhárom versenyző szerződése jár le a nyáron. 24.hu 2024. 03. 23. 19:03 Forma-1
Alonso: Huszonnégy versennyel senkire sem vagyunk tekintettel Verstappennek és Hamiltonnak se tetszik a mostani versenynaptár, a nagyfőnök viszont harminc futamot is el tudna képzelni. 24.hu 2024. 03. 19. 12:17 Forma-1
Hamilton: Annak, aki szereti ezt a sportágat, csalódás látni mindazt, ami most zajlik A hétszeres világbajnok szerint eddig nem kezelték jól a napvilágra került botrányokat. 24.hu 2024. 03. 07. 11:54 Forma-1
Lewis Hamilton úgy érkezett egy divatbemutatóra, mint aki az ötödik Mátrix-film főszerepére hajt Olyan sikeres azért nem volt az utolsó film, hogy ebben gondolkodjon. Inkább divathúzásnak tűnik. Besenyei Balázs 2024. 02. 19. 19:10 Szórakozás
Volt, akit nem lepett meg, hogy Hamilton a Ferrarihoz megy Pierre Gasly nem tartja igazságtalannak, hogy Carlos Sainzot a hétszeres világbajnokra cseréli az olasz csapat. Futó Csaba 2024. 02. 08. 11:20 Forma-1
Lewis Hamilton évente százmillió dollárt kereshet a Ferrarinál Két évre írt alá az új csapatához, de előbb még 2024-ben egy utolsó idényt teljesít a Mercedesszel. 24.hu 2024. 02. 02. 14:41 Forma-1
Lewis Hamilton év végén elhagyja a Mercedest a Ferrari kedvéért Carlos Sainz elhagyja az olasz csapatot. Aranyossy Áron 2024. 02. 01. 20:21 Forma-1
Átigazolási bomba készül a Forma-1-ben: Hamilton a Ferrarihoz mehet A nemzetközi sajtó értesülései szerint 2025-ben elhagyhatja mostani csapatát. 24.hu 2024. 02. 01. 11:19 Forma-1
Sainzé az időmérő negatív meglepetése, de Hamilton is bosszús lehet A Leclerc-Russell csata döntheti el, hogy a Ferrarié vagy a Mercedesé lesz-e a konstruktőri vb második helye. 24.hu 2023. 11. 25. 16:35 Forma-1
Hamilton: Minden kontinensen ott vagyunk, Afrikában miért nem? A hétszeres vb-győztes szerint van elég futam, de ha bővíteni szeretnék a naptárat, akkor afrikai versenyt szeretne. 24.hu 2023. 11. 23. 09:06 Forma-1
Hamilton: Hála Istennek, már csak kétszer kell vezetnem ezt az autót A katasztrofális Brazil Nagydíj után alaposan lehúzta az autóját a hétszeres világbajnok. Aranyossy Áron 2023. 11. 06. 14:56 Forma-1
Hamilton: Mások autója is szabálytalan volt, de nem ellenőrizték őket A Mercedes hétszeres világbajnoka szerint sokkal több autót kellene megvizsgálni a futamokat követően. 24.hu 2023. 10. 27. 10:34 Forma-1
Váratlan döntés: utólag Hamiltont és Leclerc-t is kizárták Austinban Mindkét Forma-1-es versenyző autóját hibásnak találták az Egyesült Államok Nagydíján. 24.hu 2023. 10. 23. 08:27 Forma-1
Hamilton megkergette a végén Verstappent, de elkapni nem tudta A háromszoros világbajnokot most szorították meg a legjobban idén. Dajka Balázs 2023. 10. 22. 23:01 Forma-1
Kegyetlenül elverte a mezőnyt Max Verstappen A már világbajnok holland elég sima győzelmet aratott a az amerikai sprintfutamon. 24.hu 2023. 10. 22. 00:54 Forma-1
Nyakon öntött győztes, magányos Leclerc-fan a narancstengerben és épségben maradt Herendik - ilyen volt a vasárnap a Magyar Nagydíjon