Élet-Stílus

Woodstock újratöltve

admin
admin

2009. 06. 29. 13:00

Kereken negyven esztendeje volt a hippikorszak legemblematikusabb megmozdulása. Ebből az apropóból augusztus 11-én megjelenik a Woodstock című film rendezői változata DVD-n két-, illetve négylemezes exkluzív kiadásban is.

1969. augusztus 15-18. között közel félmillió ember gyűlt össze az amerikai egyesült államokbeli Bethel városában, hogy három napig csak a zenének, a békének és a szerelemnek éljen egy olyan időszakban, amikor dúlt a háború, pusztított az erőszak, és egyre inkább terjedt a rasszizmus. A fesztivál a kor egyik legmeghatározóbb eseményévé, legendává vált.

Negyven esztendővel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy akkora sikere lesz a woodstocki fesztiválnak, mint ami lett, és hogy ennyi embert megmozgat majd, és eredeti célján jelentősen túlnő. Még az sem törte le a hippik lelkesedését, hogy három napig szakadt az eső, és az élelmiszerkészlet is igen szűkösnek bizonyult, ráadásul a történelem egyik legnagyobb közlekedési dugóját okozták a fesztiválozók. Harminckét kiváló fellépő tette örökre felejthetetlenné a legendás rendezvényt. Többek között olyan nagy előadók, mint Santana, Jimi Hendrix, a The Who, Joe Cocker és Janis Joplin.

A filmet tartalmazó első és második lemezen az Oscar-szobros eredeti mű mellett angol nyelven található egy vadonatúj retrospektív dokumentumfilm is – A Bethel Woods-i múzeum – A hatvanas évek és Woodstock története címmel –, illetve a jubileumra készült négylemezes gyűjtői kiadás több mint háromórányi extrát tartalmaz két korongon.

Ezek között Woodstock – Rejtve maradt történetek címmel több mint kétórányi, soha nem látott koncertfelvétel található olyan előadóktól, mint Joan Baez, Paul Butterfield, Canned Heat, Joe Cocker, Creedence Clearwater Revival, Grateful Dead, Jefferson Airplane, Mountain, Santana, Sha Na Na, The Who és Johnny Winter, illetve Woodstock – A fesztiváltól a filmig címmel egy átfogó kisfilm-összeállítás, amely elejétől a végéig feleleveníti a fesztivált és a közben készült film forgatását, kiegészülve Martin Scorsesével, Grace Slickkel, Michael Wadleigh rendezővel, a fesztivál executive producerével, Michael Langgal és másokkal készült interjúkkal.

Az extrák második lemezén hat további, korábban közzé még nem tett felvétel szerepel a Canned Heat, a Country Joe & The Fish, a Grateful Dead, a Jefferson Airplane, Jimi Hendrix és a The Who koncertjéről, valamint hét további kisfilm, illetve a Life magazin hatvan oldalas emlékszámának reprodukciója és a fesztivál emléktárgyainak korhű másolatai: kézzel írt üzenetek és egy háromnapos belépőjegy.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.