Az Európai Bizottság ismét elmarasztalta Németországot és Luxemburgot, mivel a két tagállam még mindig nem vette át a dohányreklámok tilalmáról szóló irányelvet.
Az Európai Parlament (EP) növelné a nők szerepét a döntéshozó testületekben, és megkönnyítené a nők foglalkoztatását is - ez áll többek között a nemek közötti egyenlőségről szóló jelentésben.
Az Európai Parlament (EP) elfogadta a közúti szállítással foglalkozók munkakörülményeinek szabályozásáról szóló tanácsi-parlamenti megállapodást, amely garantált pihenést és szigorúbb ellenőrzést ír elő – tudósít az EP sajtószolgálata.
Megkezdődött csütörtök délelőtt Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának rendkívüli ülése, amelyen a résztvevők arról tárgyalnak, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalják-e az iraki atomprogram ügyét.
A The New York Times szerint az Egyesült Államok területe elleni nukleáris támadások következményeit elemző csoport alakult a Pentagonban, többek között azzal a céllal, hogy azonosítani tudják a potenciális támadókat.
A francia külügyminiszter arra kérte Ankarát, rendezze kapcsolatait Ciprussal, mert érthetetlen, hogy az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Törökország nem ismeri el a szervezet egyik tagállamát.
Beszakadt a jövő pénteken kezdődő torinói téli olimpia Sestriere-be kihelyezett médiaközpontjának mennyezete. Az omlásban senki sem sérült meg, az épületet kiürítették.
Az orosz ENSZ-nagykövet szerint a nemzetközi közösségnek komoly gondokat okozhat, ha a Biztonsági Tanács büntetőintézkedései után Irán válaszul leállíthatja kőolaj- és földgázexportját.
Többnapos huzavona után Lengyelország beleegyezett abba, hogy nem vétózza meg a munkaigényes szolgáltatások kedvezményesáfa-lehetőségének meghosszabbításáról a múlt héten született uniós megállapodást.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagállama határozatban szólította fel Iránt, hogy hogy ismételten függessze fel a nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos kutatásokat és urándúsítási tevékenységet.
Szaddám Huszein és további négy fővádlott, valamint az őket védő ügyvédek távollétében folytatódott szerdán a nyilvános tárgyalás, miután az exdiktátor és ügyvédei a főbíró leváltásától tették függővé részvételüket.
Irán azonnali és pusztító erejű csapással fog válaszolni a nukleáris létesítményei elleni támadásokra – jelentette ki az iráni védelmi miniszter. Az iszlám ország olyan ballisztikus rakétákkal rendelkezik, amelyekkel mind Izrael, mind a Közel-Keleten létesített amerikai támaszpontok elérhetők.
Mahmúd Abbász palesztin elnök nem bízza meg kormányalakítással a választásokon győztes Hamasz mozgalmat, ha az nem ismeri el Izraelt, és nem mond le az erőszakról – jelentette ki Omar Szuleiman, az egyiptomi hírszerző szolgálatok vezetője.
Országa világpolitikai dominanciájáról értekezett hosszan George Bush amerikai elnök évértékelő beszédében, részletesen felsorolva, mit köszönhet a világ az Egyesült Államoknak, s nem titkolva, hogy mire számíthat tőle a jövőben.
A lengyel hatóságok az éjszaka során értesítették a magyar főkonzulátust, hogy megtalálták a szombaton beomlott katowice-chorzówi kiállítási csarnok romjai alatt azt a magyar férfit, aki eddig az eltűntek között szerepelt.
Szerdán reggel a La Manche-csatornában Cherbourg francia kikötő közelében előző nap balesetet szenvedett vegyi tartályhajó, fedélzetén 10 ezer tonnányi foszforsavval elsüllyedt - közölte a La Manche-csatorna francia tengeri prefektúrája.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden megerősítette, hogy Irán felújította atomprogramját. Az urándúsítás előkészítése megkezdődött, de uránt még nem dúsítottak.
Kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött Londonban kedden az Afganisztán segélyezéséről. A tanácskozáson Tony Blair brit miniszterelnök, Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is részt vesz.
Teherán bejelentette, hogy megtiltja nukleáris létesítményeinek előre be nem jelentett ellenőrzését, és felújítja további nukleáris kutatásait, ha az ENSZ BT elé viszik az iráni atomprogram ügyét.
Peter Mandelson kereskedelmi uniós biztos figyelmeztette Rijádot, hogy a Kereskedelmi Világszervezet bírósága előtt kell felelnie, ha a karikatúrabotrány miatt bojkottálja Dánia termékeit.