Nagyvilág

Szaddám: új bíró vagy bojkott!

Az új főbíró lemondását szabták feltételül Szaddám Huszein bukott iraki diktátor ügyvédei, hogy visszatérjenek a tárgyalóterembe.

A per tervezett szerdai kezdete előtt néhány órával kiadott közleményében a Halil al-Dulaimi vezette ügyvédcsoport leszögezte: mindaddig bojkottálják a pert, amíg a kijelölt új főbíró, Rauf Rasid Abdel Rahman nem mond le, mivel a törvényszék feje szerintük személyes ellenszenvet táplál Szaddám Huszein iránt. Az ügyvédek további tíz feltételt támasztanak a perben való részvételükhöz. Ezek egyike, hogy a per színhelyét helyezzék át „egy biztonságot nyújtó országba”.

A közleményről a sajtónak nyilatkozva Dulaimi azt mondta, hogy a főbíró nem tekinthető pártatlannak, minthogy Szaddám Huszein uralma alatt távollétében kétszer is elítélték, és tagja volt egy ellenzéki kurd nacionalista pártnak.

A kurd származású Abdel Rahman szülőfaluja, Halabdzsa ellen Szaddám Huszein biztonsági erői 1988-ban gáztámadást hajtottak végre, amelynek következtében mintegy ötezer polgári személy életét vesztette, köztük a főbíró több rokona. Rahman a támadás után segélyszervezeteket hozott létre, hogy új életre keltse az elpusztított települést.

A halabdzsai mészárlás az egyik fő vádpont a volt iraki diktátor ellen indított perben. A per vasárnap folytatódott volna az új főbíró elnöklete alatt, de röviddel a kezdés után botrányba fulladt, miután a volt iraki diktátor, valamint ügyvédei és vádlott-társai hangosan tiltakozni kezdtek a tárgyalás körülményei miatt.

A főbíró először közölte a védelem képviselőivel, hogy nem enged meg politikai nyilatkozatokat, majd kivezettette a teremből Barzan Ibrahim al-Haszan at-Tikritit, a titkosszolgálat volt főnökét, Szaddám féltestvérét, miután az nem volt hajlandó nyugton maradni, és szidalmazta a bíróságot.

Később az ügyvédek és maga Szaddám Huszein, illetve több vádlott-társa önszántából elhagyta a termet. Három tanú meghallgatása után a pert szerdára elnapolták.

Az új, a perben immár harmadik főbíróra nagy nyomás nehezedik, miután a per első bíráját, a szintén kurd Rizkar Amint a kormány azzal vádolta, hogy a per során nem volt elég határozott a rendkívül harcosan fellépő Szaddámmal és a hét többi vádlottal szemben. Utódjának, a síita Szajjid al-Hamasinak pedig azért kellett lemondania, mert állítólag Szaddám Huszein egykori Baasz Pártjának volt a tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik