Izrael palesztinok általi elismerése hiba volt, amelyet ki kell igazítani - jelentette ki vasárnap Kairóban a palesztin választásokat megnyert Hamasz helyettes politikai vezetője.
Folytatódott a tüntetés- és erőszaksorozat a pár napja több európai – így magyar – lapban is megjelent Mohamed-karikatúrák miatt. A szombati damaszkuszi események után vasárnap felgyújtották a bejrúti dán konzulátust, Isztambulban pedig a dán kormányfőt ábrázoló bábut. Törökországban lelőttek egy papot is.
Irán beszüntette az együttműködést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) - jelentette be vasárnap Teheránban az ország külügyminisztere. Manusehr Mottaki az iráni államfő rendeletére hivatkozott, amely azután született meg, hogy szombaton a NAÜ kormányzótanácsa bécsi ülésén úgy határozott: az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja az iráni atomprogram kérdését.
Hét európai ország államfője vasárnap Drezdában elítélte a muzulmánok lakta vidékeken nyugati, főleg dán képviseletek ellen elkövetett atrocitásokat. Magyar diplomaták szerint eddig nem okoztak kárt a magyar lapokban közölt Mohamed-karikatúrák.
Felgyújtotta a bejrúti dán konzulátus épületét a Mohamed-karikatúrák európai lapokban való közlése ellen tiltakozó több ezer tüntető. A rendőrséggel lezajlott összecsapásban 28 ember megsérült. Szombaton Damaszkuszban támadták meg a dán és norvég nagykövetségeket.
Vízágyúkat és könnygázt vetett be vasárnap a libanoni rendőrség Bejrútban egy hozzávetőleg tízezres tüntetésnek a feloszlatására, amelynek részvevői a dán nagykövetséghez akartak vonulni, hogy tiltakozzanak a Jylland-Posten dán lapban megjelent és számos más európai - így magyar -lapban is utánközölt Mohamed-karikatúrák ellen.
Megkéselte egy autóbusz öt utasát egy palesztin férfi vasárnap a Tel-Avivtól északkeletre fekvő Petah-Tikva városban. A rendőrség közlése szerint az egyik megtámadott személy belehalt sérüléseibe.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök hivatalosan is utasította szombaton az ország atomenergetikai szervezetének vezetőjét az urándúsítás felújítására és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) meglepetésszerű ellenőrzéseinek leállítására. Ez nem jelenti azonban azt, hogy Teherán kivonul az atomsorompó-szerződésből.
A szír kormányt hibáztatta az Egyesült Államok azért, hogy az elsőként dán és norvég lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt feldühödött tüntetők százai szombaton felgyújtották a két európai ország damaszkuszi nagykövetségét.
A pakisztáni külügyminisztérium szombaton berendelte kilenc európai ország diplomáciai képviselőjét, közte Magyarországét is a Mohamed-karikatúrák európai lapokban való megjelentetése ügyében.
Az Európai Unió kérésére az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul az iráni atomprogram ügyében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), amely azonban nem kezdeményez büntetőintézkedéseket Iránnal szemben.
Nem szennyezi az élővizet és a környezetet Nagybányán az az elfagyott zagyvezeték, amely Transgold aranybányaüzemnél a fagyok miatt megrepedezett - tájékoztatott Rakics Róbert, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára.
A Népszabadság értesülései szerint most a kemény fagy miatt megrepedezett csőhálózatból került a szabadba – egyenlőre ismeretlen mennyiségű cián a nagybányai Transgoldnál.
Bombafenyegetést kapott holland újság, mert leközölte azokat a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat, amelyek szeptember 30-án a Jyllands-Posten című dán lapban láttak napvilágot.
A Hamasz abszolút parlamenti többsége ellenére a Fatah képviselőivel tárgyal egy esetleges koalíciós kormány megalakításáról. Washington és Brüsszel továbbra is feltételekhez köti a segélyezést, ugyanakkor Izrael felszabadítaná a palesztinoknak járó pénzeket.
Mintegy 300 felbőszült indonéz muzulmán pénteken behatolt abba a jakartai toronyépületbe, amelyben a dán nagykövetség is található, és törtek -zúztak az előcsarnokban, tiltakozva a Mohamed prófétáról több európai lapban megjelent karikatúrák miatt.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé utalhatja az iráni atomdossziét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), de nemzetközi szankciók egyelőre nem fenyegetik Teheránt.
Az iszlám országok hatalmas dühét vonta maga után az a Mohamed prófétáról szóló karikatúrasorozat, mely az alapvető szabadságjogok és a vallási hagyományok ellentétéről indított általános vitát. Az európai, köztük a magyar liberálisok a szólásszabadság védelmét hangoztatják a diplomáciai célú engedményekkel szemben.
A világhálón is olvasható listát vezet "ellenségeiről" lengyel lapjelentés szerint a Vér és Becsület nemzetközi újfasiszta szervezet lengyelországi ága.
A kormány által javasolt fizetésemelést kevésnek tartva több ezer francia közalkalmazott sztrájkolt csütörtökön, egy részük a nagyvárosokban szervezett felvonulásokon tüntetett.
Mivel a jelenlegi születésszám mellett csökken Horvátország népessége, a kormány bevándorlók becsábításával igyekezne gátat vetni a lélekszám csökkenésének.
Izrael elismerését, a terrorizmus elítélését várja el az Európai Parlament (EP) a majdani palesztin kormánytól – áll az EP, a palesztin választások után kialakult helyzetet értékelő állásfoglalásában.