Június végétől új miniszterelnöke lehet Nagy-Britanniának, ha a pénteki értesüléseknek megfelelően május elején megkezdődik Tony Blair utódjának hivatalos kijelölési folyamata.
A műtét után lábadozó Fidel Castro kubai vezető "tökéletes állapotban" lesz jövő tavasszal ahhoz, hogy jelöltként harcba szálljon a szigetországban rendezendő parlamenti választásokon - közölte a havannai törvényhozás elnöke.
Elfogadta a kínai parlament pénteken a magántulajdonról szóló, mérföldkőnek számító törvényt; a jogszabály ellenzői a magánosítás megindulásától tartanak. A képviseők jóváhagyták azt is, hogy ugyanakkora adókulccsal adózzanak a külföldi és hazai vállalatok.
Casablanca szegénynegyedeiben őrizetbe vettek 18 személyt az internetes kávézóban vasárnap este történt robbanással összefüggésben, további 6 személyt köröznek.
Európa történetének legnagyobb szabású "kommunistátlanítási akciója" kezdődött meg Lengyelországban csütörtökön az új átvilágítási törvény életbe lépésével, amelynek hatálya a társadalom nagyságrendileg szélesebb körére terjed ki, mint a korábbié.
A szerb vezetők ígéretet tettek a nácivadász Simon Wiesenthal Központnak arra, hogy dokumentumok rendelkezésre bocsátásával és tanúk felkutatásával segítik a központ által háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados felelősségre vonását.
Iszmáil Haníje, a Hamász vezette, leköszönő palesztin kormány miniszterelnöke, egyben a megalakítandó nemzeti egységkormány vezetője átadta csütörtökön Mahmúd Abbász palesztin elnöknek az egységkormány névsorát, amelyben az előző nap a Hamász és az Abbász vezette mozgalom, a Fatah megállapodott egymással.
Egoizmusssal és nacionalista politikával vádolta Németországot közvetlenül Angela Merkel kancellár varsói látogatása előtt a kétoldalú kapcsolatokért felelős, lengyel kormánymegbízott csütörtökön.
Halálra ítélt négy al-Kaida-terroristát csütörtökön egy jordániai katonai bíróság jordániai állampolgárok ellen iraki területen elkövetett terrortámadásokért.
Az amerikai vízumügy még a Bush-kormány idején rendeződhet; Magyarország több közép-európai állammal együtt 2009. január végéig bekerülhet a vízummentességi körbe - nyilatkozott Simonyi András washingtoni nagykövet.
Felelősnek mondta magát a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokért az azok értelmi szerzőjének Hálid Sejk Mohamed, és az al-Kaida terrorhálózat más véres merényleteinek kitervelését is magára vállalta egy kihallgatási jegyzőkönyv tanúsága szerint.
Romano Prodi olasz kormányfő közbenjárását kérte kiszabadulása érdekében az afganisztáni tálibok fogságába esett Daniele Mastrogiacomo olasz újságíró az olasz tévécsatornákon sugárzott videoüzenetében.
Soros György magyar származású amerikai milliárdos, nemzetközi nagybefektető három milliárd dollárt ajánlott föl adományként szerdán a tuberkolózisnak Afrikában pusztító, a gyógyszeres kezelésnek rendkívül ellenálló törzseivel szembeni küzdelemre, és azzal a felhívással fordult a gazdag országokhoz, hogy fogjanak össze a bakteriális fertőzés ellen, amely a HIV-fertőzöttek esetében majdnem mindig halálos.
A tíz éve kormányzó brit Munkáspárt alsóházi frakciójának eddigi legnagyobb arányú lázadása közepette fogadtatta el a brit kormány szerda este a parlamenttel a Trident atomütőerő rendkívüli költségekkel járó, hosszú távra szóló felújítási programját.
Az amerikai fegyveres erők főparancsnokát, a latin-amerikai diplomáciai körúton tartózkodó George Bush amerikai elnököt is majdnem felébresztették szerdán hajnalban, hogy értesítsék a San Juan egymilliárd dolláros támadó atom-tengeralattjáró eltűnéséről, de a hajó néhány óra után megkerült.
A VMSZ politizálásában egy jelentős retorikaváltásra van szükség, a hagyományos kisebbségi kérdések mellett sokkal jobban nyitni kell a civil szféra felé –fogalmazott lapunknak adott interjújában Pásztor István, a VMSZ elnökségi tagja, Kasza József lehetséges utódja, aki szerint nem biztos, hogy a megalakulandó szerb kormányban a VMSZ-nek feltétlenül konkrét szerepet kell vállalnia.
Ha az Egyesült Államok Irán nukleáris programjának felszámolása céljából támadást indít, Irán is katonai eszközökkel fog válaszolni - idézte az iráni nukleáris főtárgyaló szavait az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.
Dél-Korea nem észlelte annak jelét, hogy Észak-Korea leállítaná jongbjoni atomlétesítményét, jóllehet azt előírja a Phenjan atomfegyver-programjának leszerelésére vonatkozó hatoldalú megállapodás – közölte szerdán a dél-koreai külügyminiszter.
Göncz Kinga jó esélyt lát arra, hogy egy-két hónapon belül módosítják az amerikai vízumszabályokat. Erről a külügyminiszter szerdán reggel beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.