Külföld

A pakisztáni hatóságok rátörtek egy zavargásokról tudósító tévére

admin
admin

2007. 03. 16. 18:08

Megszakították a pakisztáni hatóságok az egyik magántelevízió műsorát, amely élőben közvetítette az országban kitört zavargásokat, majd a rendőrség könnygáz és gumibotok bevetésével megrohamozta pénteken a médium iszlámábádi épületét.

Pervez Musarraf pakisztáni elnök később elnézést kért a Geo TV székhelyének lerohanásáért, és ígéretet tett arra, hogy a felelősöket felkutatják és megbüntetik.

Pénteken Pakisztán több városában csaptak össze a rendőrök az utcákra vonult feldühödött emberekkel, akik az ellen tiltakoztak, hogy az államfő egy héttel ezelőtt hivatalával való visszaélés vádjával felfüggesztette legfelsőbb bíróság elnökét. Iszlámábádban a legfelsőbb bíróság épülete előtt gyűlt össze a tömeg, ahol pénteken éppen Iftikár Mohammed Chaudhrya második meghallgatása folyt egy öttagú bírói testület előtt. A rendőrök könnygázzal, botokkal és gumilövedékekkel próbálták oszlatni a tömeget.

Zavargások és utcai harcok voltak ezen kívül a fővároshoz közeli Ravalpindiben, illetve a kelet-pakisztáni Lahorban. Többtucat tiltakozó aktivistát őrizetbe vettek – közölték név nélkül nyilatkozó rendőrségi és kormányzati tisztségviselők.

A demonstrálók, köztük számos jogász és ellenzéki politikus a legfelsőbb bíróság elnökének a vádak alóli felmentését és független igazságszolgáltatást követeltek. Chaudhry legfelsőbb bíróként számos alkalommal a kormány politikája ellen foglalt állást, sőt felemelte a szavát a biztonsági erők állítólagos érintettsége ellen számos eltűnési üggyel kapcsolatban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.