Újabb Székelyföld feliratú táblát helyezett el a Kovászna megyei tanács vezetősége a megye határában, miután tavaly augusztusban a román hatóságok eltávolítottak egy ugyanilyen táblát.
Az eddig ismert adatok szerint 42 tiltott határátlépést megkísérlő embert, köztük magyar állampolgárokat öltek meg 1948 és 1989 között az egykori Csehszlovákia részét képező szlovák-osztrák határszakaszon a kommunista rezsim határőrei. Egész Csehszlovákia nyugati határán több mint 600 embert lőttek le, tépettek szét kutyákkal, vagy áramütés, akna végzett velük.
Hat embert agyonlőtt, egy továbbit életveszélyesen megsebesített csütörtök reggel egy férfi az észak-boszniai Tuzla közelében - közölték rendőrségi források és szemtanúk.
Előzetes megállapodás jött létre a kazettás bombák betiltását és a meglévő készletek 8 éven belüli megsemmisítését előíró egyezményről a több mint 100 ország részvételével Dublinban tartott nemzetközi konferencián - közölte az ír külügyminisztérium szóvivője.
Grúzia szerdán kérte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa vitassa meg az abház légtérben április 20-án - állítólag orosz közreműködéssel - lelőtt grúz kémrepülőgép ügyét.
Eltörölte a királyságot, és kikiáltotta a köztársaságot Nepálban az alkotmányozó nemzetgyűlés. A palotából múzeumot csinálnak, a köztársasági elnökből díszletet.
Nem akar versenyfutást rendezni az Északi-sarkvidék ásványkincseiért, ehelyett az ENSZ égisze alatt kívánja rendezni területi vitáját az az öt ország, amely igényt formál a sarkvidék egyes területeire - szögezték le képviselőik szerdán grönlandi tárgyalásaikon.
Valószínűleg radikális polgármestere lesz a szerb fővárosnak, miután a radikálisok, a nacionalisták és a szocialisták szerdán aláírták a város közös irányításáról szóló megállapodásukat, amely a kormányalakításra is kihathat.
A Le Monde című párizsi napilap szerint Nicolas Sarkozy francia elnök június 16-án Prágában a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - vezetőivel találkozik.
Több mint húsz évig rabszolgasorban tartott, keményen dolgoztatott és éheztetett öt asszonyt egy most 74 éves férfi Dél-Morvaországban - közölte a cseh rendőrség, amely mintegy két évig dolgozott az ügy felgöngyölítésén.
Az olasz kormány bevándorlóellenes intézkedéseit felháborodással fogadta a román sajtó, mondván a bajkeverő romák miatt a tisztességesen munkát vállaló románokat is diszkriminálják. Azt viszont sehol sem feszegetik, hogy miért hagyta el közel egymillió román állampolgár a hazáját, hogy Olaszországban vállaljon munkát. Sőt, a román elnök szerint ez Európa problémája is.
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségre pályázó Barack Obama elismerte: tévedett, amikor arról beszélt, hogy nagybátyja segített felszabadítani az auschwitzi koncentrációs tábort. A republikánusok ugyanis emlékeztettek arra, hogy a leghírhedtebb lágert a szovjet csapatok szabadították fel.
Tömegpusztító fegyverek bevetésére szólítja fel híveit az al-Kaida új videoüzenetében, amelyet várhatóan 24 órán belül hoznak nyilvánosságra - közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
Grönlandon kezdett kétnapos külügyminiszteri tanácskozást az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Norvégia és Dánia: öt olyan ország, amely egyaránt igényt formál területekre az Északi-sark körül.
Az RMDSZ túlságosan is beleágyazódott a bukaresti politikai struktúrákba, és túlságosan is elhasználódott az elmúlt tizennyolc évben, többek között ez lehet az oka annak, hogy Orbán Viktor és egyéb ismert fideszes arcok a Magyar Polgári Párt mellett teszik le a garast – írja a Krónika című erdélyi napilap.
Szlovák lapértesülés szerint júliusban távozik Robert Fico kormányából Ivan Valentovic egészségügyi miniszter, és valószínűsíthető, hogy a külügyminiszter, Ján Kubis se marad sokáig a szlovák diplomácia élén.
Mintegy száz egykori titkosszolgálati ügynök ellen kezdeményeznek eljárást Chilében azért, hogy megtalálják a felelősöket 119 személy eltűnéséért 1975-ben, a katonai diktatúra alatt.
Lövöldözés tört ki hétfő este Bejrút nyugati részében a Hezbollah síita szervezet fegyveresei és a parlamenti többség hívei között - közölte egy biztonsági illetékes.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem vesz részt a június végén rendezendő finnugor népek ötödik világkongresszusán, amelyet az oroszországi Hanti-Manszijszkban rendeznek - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.